Adószámunk: 18095575-1-41 | Bankszámlaszámunk: 10300002-10631840-49020019 (MBH Bank)

Országos karácsonyi szeretetlakoma

A Krisna-hívők több mint 20 éve szolgálják a társadalom elesettjeit, ételek ingyenes osztása útján. Karácsonykor rendezett akcióink immár az egész országra kiterjednek, de természetesen a fővárosban talál gazdára a legtöbb adomány. A programsorozat Budapest mellett 8 megyét érint, s a segélyakciók összesen 18 helyszínen, különböző időpontokban kerülnek megrendezésre.

Budapesten öt helyszínen, öt különböző célcsoport számára biztosítunk ünnepi ajándékokat.

Az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ által javasolt családok számára 400 adag meleg étel, és egy bőséges élelmiszercsomag az ünnepi felajánlásunk, amivel lehetővé tesszük a családok számára, hogy megtakarításra tegyenek szert az ünnepi készülődés javára. Ez a rendezvény már a tavalyi év során is megrendezésre került.


A Távol az Otthontól Alapítvány által gondozott 20 menekült számára szintén élelmiszercsomagot juttatunk el. Ilyen módon azoknak a rászorultaknak tudunk segíteni, akik kénytelenek voltak hazájukat háborúk, emberi jogi atrocitások, esetleg természeti katasztrófák miatt elhagyni.

December 20-án a Speciális Oktató és Fejlesztő Intézménybe szállítunk 200 adag édességet és élelmiszercsomagot. A Havanna-lakótelepen található intézményben olyan, tanulásban, valamint értelmileg akadályozott gyermekek családjai részesülnek a támogatásunkban, akik halmozottan hátrányos helyzetben élnek, és nevelik gyermekeiket. Az örömteli esemény a fiatalok és a nevelők által is közkedvelt, így évente több ízben is sort kerítünk rá.

A Blaha Lujza téren, december 24-25-26-án, 13 órától kerül megrendezésre az immár hagyománnyá vált, nagyszabású szeretetlakománk, ahol a sorban állók között nem teszünk semmilyen megkülönböztetést. Az ünnepek alatt kietlenné váló belvárosi téren ilyenkor egy valódi falu jön létre, ahol egy 12 méter hosszú sátorból történik a hidegcsomagok és a meleg étel kiszolgálása. Az egytálétel mellett indiai darapudingot, forró teát, és egy valóban gazdag élelmiszercsomagot is kaphatnak a sorban állók, mely tartalmaz konzerveket, cukrot, üdítőitalt, gyümölcsöket, lisztet, száraztésztát, nyalánkságokat, joghurtot, szappant. Lehetőség nyílik könyvajándék elvitelére is, illetve több zsák meleg ruhából is lehetséges a helyszínen válogatni.


5. Az Igazságügyi Hivatal Áldozatsegítő Szolgálata révén 25 élelmiszercsomagot biztosítunk olyan embereknek, akik valamilyen bűncselekmény folytán pénz nélkül maradtak (különféle lopások, betörések, stb.). Ajándékunkkal a karácsony méltó megünnepléséhez segítjük e szerencsétlenül járt embertársainkat.

Somogy megye
December 23-án Somogyvámoson 700 adag indiai meleg ételt (főétel, párolt rizs, puri) és édességet osztunk szét a helyi lakosság körében. Az ételt a falu minden lakója házhozszállítás útján, melegen tartó dobozokban kapja kézhez.
A két ünnep között 120 darab – lisztet, rizst, cukrot, olajat, narancsot tartalmazó – ajándékcsomaggal és karácsonyi süteménnyel vendégeljük meg a falu nyugdíjasait.

Kaposváron 120 rászoruló család részesül egy-egy 7-8 kg-os élelmiszercsomagban az ünnepek alkalmából. A csomag mellé családonként egy könyvet is kapnak ajándékba.

A Marcali környéki falvakba, 50 rászoruló család számára szállítunk ki ugyancsak hidegélelmiszer-csomagokat és olvasnivalót. A segélyben a Polgármesteri Hivatal által is rászorulóként nyilvántartott családok részesülnek.

Hajdú-Bihar megye
Debreceni központunkban a segélyakció keretében december 26-án 12 és 14 óra között 150 főt látnak vendégül egyházunk szerzetesei a Magyari u. 2 szám alatt működő Govinda Kulturális Központ udvarán. A babgulyásból, kenyérből, halavából, és forró teából álló ebédre elsősorban a helyi gyermekvédelmi intézmény, a családsegítő, és a SZETA által delegált rászorulók érkeznek.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Miskolcon a karácsony előtti hétvégén vendégelünk meg közel 200 rászorulót, akiket a Vöröskereszt és a Máltai Szeretetszolgálat értesít ki. A vegetáriánus menü az Európa téren kerül kiszolgálásra, déli 12 órakor.

Ózd térségében év elején kerül sor ételosztásra, hiszen az ünnepek alatt több szervezet is nyújt támogatást, emellett sok család feléli az ünnepek alatt a tartalékokat, ezért jól jön év elején is a segítség.


Jász-Nagykun-Szolnok megye
A megyeszékhelyen, Szolnokon édességekkel lepjük meg a helyi „Diáktanya” elnevezésű szociális intézmény fiatalkorú ellátottjait. Az intézmény hátrányos helyzetű, megélhetési gondokkal küzdő családok gyermekei számára karácsonyi programot szervez december 23-ára, ekkor „édesítjük meg” az ünnepet az általunk készített, megszentelt süteményekkel.

Heves megye
Erk település önkormányzatának Mikulás-ünnepségén a helyi kisebbségi családok gyermekei részesültek támogatásunkban, ahol a december elején rendezett ünnepségen résztvevők örömkönnyek közt fogadták a szokatlan ajándékot.

Az egri Krisna-templom lakói szintén januárban tartanak majd ételosztást, mely során 100 adag meleg egytálétellel, kenyérrel, és forró teával vendégelik meg az egri hátrányos helyzetű családokat.

Győr-Moson-Sopron megye
Mosonmagyaróvár városában szintén jövő év elején kerül sor majd ünnepi ételosztásra, mert a karácsonyi tartalékok eddigre gyakran kimerülnek, így a családok sokszor bajba kerülnek.

Baranya megye
December 19-én Pécsett, a Fogyatékosok Nappali Intézményének lakói részesülnek támogatásunkban, a fogyatékkal élő lakók babgulyást, halavát, kenyeret, gyümölcsöt kapnak szervezetünktől.

Csongrád megye
Egyházunk hosszú múltra visszatekintő szegedi gyülekezete december 23-án szintén rendez karácsonyi akciót, melynek keretében a Máltai Szeretetszolgálattal karöltve meleg ebéddel vendégel meg közel 100 helyi rászorulót.

Támogatóink:

Magyar Élelmiszerbank Egyesület, Ferihegy Kft, Zelt Kft, Csodaest Kft, Bonduelle Central Europe Kft, Pannon Titán Kft, Vaskapu Étterem, Mobiltoalett Kft, Rise Fm Rádió, Cziniel Cukrászda, és sokan mások, akik nem akartak megjelenni… Minden támogatónknak hálával tartozunk, amiért segítségünkre vannak e fontos esemény megvalósulásában. Köszönjük!

Önkéntes munkára Budapesten, az alábbi időpontokban, és helyeken van szükség:

Dec. 18. 12:30: Csomagok szétosztása (III. ker. Kaszásdűlő)
Dec. 19. 12 óra: Csomagok összeállítása (III. ker. Csillaghegy)
Dec. 20. 10:30: Csomagok szétosztása (XVIII. ker. Havanna Lakótelep)
Dec. 23. 14 óra: Konyhai előkészítés (III. ker. Csillaghegy)
Dec. 24-25-26. 9 óra: Konyhai előkészítés (III. ker. Csillaghegy)
Dec. 24-25-26. 12:30: Ételosztás (VIII. ker. Blaha Lujza tér)
Dec. 25-26-27. 7 óra: Éthordó mosogatás (III. ker. Csillaghegy)

Jelentkezés önkéntes munkára: Szilaj Péterné 30/243-1486

/object