Adószámunk: 18095575-1-41 | Bankszámlaszámunk: 10300002-10631840-49020019 (MBH Bank)

Csapatépítő „Pizza Effect” workshop

Az évek során az Ételt az Életért Alapítvány tevékenysége egyre összetettebb, sokrétűbb lett, és egyre többféle csoport (nagycsaládosok, gyermekvédelmi intézményben nevelkedők, hajléktalan emberek stb.) számára nyújtunk karitatív segítséget. Szerteágazó projektjeink lehetővé teszik, hogy a hozzánk érkező diákok, segítők többféle tevékenységbe bekapcsolódhassanak, és minél szélesebb körű tapasztalatokat szerezhessenek.

Az Ételt az Életért Alapítvány „Pizza Effect” tanulási programjának keretén belül 2015. március 7 –én került sor országos disszeminációs találkozónk megrendezésére. Ezen a rendezvényen részt vett Alapítványunk összes, budapesti-és vidéki irodájában (Pécs, Eger, Debrecen, Somogyvámos) tevékenykedő munkatársa, valamint nagyon sok olyan önkéntes, akik már évek óta lelkesen segítik missziónk sikerességét.

A kollégákon, önkénteseken kívül olyan, a „Pizza Effect” programba bevont tanulók is eljöttek, akik részt vettek a nemzetközi partnerségi találkozókon, tapasztalat cserén. A találkozó programját úgy állítottuk össze, hogy annak során megvalósulhatott a projekt eddigi eredményeinek közös, csoportos feldolgozása, illetve elkezdődhetett a projekt keretében tanultak adaptálása. A résztvevőknek a praktikus ismereteken túl egyfajta szemléletmódot is igyekeztünk átadni, amely hosszabb távon hozzájárul ahhoz, hogy munkatársainkból, önkénteseinkből, segítőinkből a társadalmi problémákkal szemben érzékeny, aktív, közösségükért elkötelezett, az európai értékeket képviselő, tudatos cselekvésre képes állampolgárok váljanak.

A találkozó első részében röviden összegezésre került az Alapítvány 1,5 évtizedes kitartó szegényélelmezési és szociális tevékenysége, valamint a „Pizza Effect” tanulási program minden eddigi eredménye, amelyhez a közös kiértékelés során minden résztvevő hozzá tette a saját élménybeszámolóját, tapasztalatait, illetve beszámolt arról, hogy ő maga milyen ismeretekkel, tudással gazdagodott a projektben való részvétel során, és ez milyen hatással volt mindennapi munkájára, tevékenységére. A továbbiakban szó esett a projekt lezárásáig megvalósuló partnerségi találkozókról, képzési programokról, a projekt eredményeinek szélesebb körben történő kommunikációjáról, valamint az ehhez kapcsolódó feladatokról.

Ezt követően, a rendezvény második részében egy interaktív, játékos csapatépítő, készségfejlesztő tréninget tartottunk, amelynek során az Alapítvány tevékenységéhez kapcsolódó, különböző társadalmi hátterű, eltérő élethelyzetben lévő, az Alapítvány mindennapi tevékenységében más-más szerepeket betöltő segítőink, munkatársaink mélyebben megismerhették egymást és megoszthatták tapasztalataikat.

A csapatépítő tréning során olyan témákat dolgoztunk fel, mint: kommunikációs- és prezentációs készségek, csapatépítés, toborzás, motiváció, improvizációs készségek, kreativitás, moderálás és facilitálás, visszajelzés. Valamennyi témát játékos gyakorlati példával közelítettük meg, majd a tapasztalatok megbeszélésével kerültünk közelebb az elméleti összefoglalóhoz.

Az informális tanulási módszerek alkalmazásával lebonyolított tréning során a kollégák és más tanulók hatékonyabban sajátíthatták el a mindennapi munkájukat, önkéntesi tevékenységüket támogató készségeket, mint ha csak szimplán beültettük volna őket tanulni a padba. A játékos vetélkedők formájában történő oktatás, meglepően gyors és pozitív eredményeket produkált, miközben az egész termet mindvégig fergetegesen jó hangulat uralta. A játékok során számos olyan, a mindennapi együttműködést, segítő tevékenységet érintő probléma, nehézség is felszínre került, amelyek a formális találkozók, munkamegbeszélések alkalmával nem körvonalazódtak, így a továbbiakban lehetőség nyílik majd az együttműködések mélyítésére, a csapatműködés hatékonyabbá tételére.

Rendkívül jó hangulatban töltött együttlét volt, amire eddig még nem volt példa az Alapítvány életében. Éppen ezért nagyon inspirálóan hatott a kollégákra és segítőkre egyaránt, akik már a helyszínen jelezték, hogy szeretnék, hogy a jövőben több ilyen közös program, képzés megrendezésére kerüljön sor.

A „Pizza Effekt” programot keretében pedig a kemény munkát nem is követhette más, mint egy ugyancsak fantasztikus hangulattal bíró, óriási vegetáriánus pizza party!

A projekt nagyszerű, hosszútávra mutató eredménye az, hogy az ország különböző részein tevékenykedő munkatársak, az eltérő hátterű és az Alapítvány munkájában más-más feladatot betöltő önkéntesek, segítők között az együtt működési szellem erősödik, nyitottabbá válnak egymás megismerésére és új szemléletmódok, módszerek megismerésére, nemzetközi jó gyakorlatok adaptálására. Ahogy a projekt résztvevői a rendezvény során is megfogalmazták, szorgalmazzák, hogy több időt töltsünk együtt és több tapasztalat megosztó alkalom legyen, mert ezek segítenek abban, hogy fenntartsák lelkesedésüket, és még több embert inspiráljanak arra, hogy valamilyen formában segítsék az Alapítvány munkáját vagy akár csak mélyebben elkezdjenek gondolkodni a társadalmi problémákról vagy az együttműködésben rejlő lehetőségekről. Ezáltal pedig, még több nélkülözésben, kirekesztettségben élő, segítségre szoruló embernek tudjuk megváltoztatni az életét, és kapcsolódási pontot, segítséget nyújtani számukra a társadalomba való visszailleszkedéshez.

„Az ember élete rövid, de ha ez alatt a rövid élet alatt tudunk valami olyat tenni, ami növeli jó hírünket, az millió és millió évig megmaradhat.” Csánakja Pandit