Adószámunk: 18095575-1-41 | Bankszámlaszámunk: 10300002-10631840-49020019 (MBH Bank)

10000 tál szerető gondoskodás az ukrajnai menekülteknek

Az Ételt az Életért, a Krisna-hívők humanitárus szervezete eddig már több tízezer adag étellel segítette az ukrajnai konfliktus elől menekülő embereket.

Kezdetben több ezer indiai egyetemista étkeztetését láttuk el, majd fókuszba kerültek az Ukrajna keleti és középső részéről menekülő idősek, anyák, kisgyermekek. Sokszor csak a család nő tagjai, és 18 év alatt gyermekeik tudnak átutazni a magyar határon, akik számára a segélyszervezetek és az állam komplex ellátást nyújt, mégis úgy érzik, hogy a bizonytalanságba, a semmibe érkeznek meg, hiszen egy élet munkáját kellett hátrahagyniuk. Gyermekeik oktatása, ellátása egyelőre talány, gyógyszereikhez, megszokott élelmiszereikhez alig-alig tudnak hozzájutni, életük mindennemű komfortja elveszett. Fájdalmas, könnyekkel teli történeteket osztanak meg velünk az érkezők, akik nem is a rájuk váró nehézségek, hanem sokkal inkább a még Ukrajnában hátrahagyott családtagok és barátok épsége miatt aggódnak. Március elejére több mint 2 millió menekült hagyta el Ukrajnát.

Jelenleg olyan menekültellátó központokban osztunk ételt, amelyek korábban egyéb célt szolgáló intézmények voltak – jógastúdió, gyermekvédelmi intézmény, idősotthon, kollégium, szálloda, vagy akár plébánia. Most néhány éjszakára átutazó családoknak adnak menedéket. Hangsúlyos a határmenti ételosztásunk, amelyet főként Egri Irodánk hajt végre, napi 300 adag meleg étel biztosításával, de időről időre budapesti konyhánk is kiszolgálja a határátkelőkön érkezők igényeit.

Mindennapos szegényélelmezési programunk mellett, ami napi több mint 2000 adag ételt és kiegészítő termékeket jelent a hazai rászoruló lakosság számára, további napi 500-2000 adag ebédet főzünk a menekülteknek az igényektől függően. Délutánonként a Keleti, illetve a Nyugati pályaudvaron is meleg ebéddel várjuk a vonatokkal Budapestre érkezőket. Egy tál forró étel megmelengeti a napok óta utazók fáradt testét és lelkét. Ezekben a napokban a hajnali fagyok különösen nehézzé teszik az utazást és az órákon át tartó várakozást akár a határ előtt, akár a regisztrációnál, akár a helyjegy vásárlásakor. Embert próbáló helyzetek ezek, amikhez erőt ad egy tál meleg, könnyen emészthető, forró főzelék.

Az elmúlt 2 hétben több alkalommal jártunk Tiszabecsen és Záhonyban, élelmiszert juttatunk el Kárpátaljára, kielégítettük több budapesti és debreceni menedékhely speciális igényeit, beleértve a menüre vonatkozó kéréseket is.

A következő hetekben azon dolgozunk, hogy jelenlegi programunk fenntartása mellett nagy mennyiségű élelmiszer alapanyagot juttassunk ki az Ukrán Krisna-hívőknek, akik szintén ételosztások szervezésével segítik a bajba jutott helyi lakosságot óvóhelyeken, kórházakban, aluljárókban, vonatállomásokon.

Ugyanakkor megérkeztek hazánkba azok az ukrajnai menekültek is, akik szintén a Krisna-tudatú Hívők Nemzetközi Közösségéhez tartoznak és a vaisnavizmus erőszakmentes életfilozófiájának gyakorlói. Eddig összesen 90 ukrán Krisna-hívő utazott át hazánkon, jelenleg 60-an tartózkodnak nálunk, és a közeljövőben még több mint 30 további menekültre számítunk, szállást és teljes ellátást biztosítunk templomközpontjainkban és gyülekezetünk otthonaiban.

Munkánkat így segítheted:
Ételt az Életért Alapítvány
Bankszámlaszám: MKB 10300002-10631840-49020019
www.eteltazeletert.hu

Account holder: Ételt az Életért Alapítvány
IBAN HU55 1030 0002 1063 1840 4902 0019
BIC/SWIFT code: MKKB HU HB
Help online www.fflhungary.com