Adószámunk: 18095575-1-41 | Bankszámlaszámunk: 10300002-10631840-49020019 (MBH Bank)

Segélyakció a Fülöp-szigeteken

A Fülöp-szigeteken végigsöprő, eddig mért legerősebb tájfun óriási pusztulást hagyott maga mögött. A sok százezer hontalanul maradt, pszichésen labilis állapotú, napok óta éhező túlélő segélyezésének megszervezése folyamatban van. A nemzetközi Ételt az Életért csapat már megkezdte az ételosztást a helyszínen.

A katasztrófát követően a közeli központjaink máris munkának láttak, hogy megszervezzék, hogyan tudnak a körülményekhez alkalmazkodva ételt juttatni a leginkább érintett területekre. Megkezdődött a szükséges eszközök és források összegyűjtése. Egyelőre gyakorlattal rendelkező önkéntesekre és pénzadományokra várnak leginkább.

Az egyik helyszínen tartózkodó program koordinátorunk az alábbi beszámolót küldte:

„Taclobanban és a környező helyeken egyelőre sem víz, sem élelem nincs, az emberek egyre frusztráltabbak, és bármire képesek, hogy ennivalóhoz jussanak, legyen az lopás, vagy fosztogatás. Több mint 1600 holttestet számláltak eddig és még mindig több ezer embert keresnek. A helyi városvezetés holnapra tervez tömeges temetéseket. Ugyanakkor már így is rengeteg embert eltemettek az utak mentén.

A környékbeli falvak zöme teljesen megközelíthetetlen a pusztítás miatt. Mindenhol zárva tartanak a bankok, ahogy minden egyéb létesítmény is. Ha lehetséges, minél több pénzre lenne szükségünk, mielőtt a leginkább érintett területekre elindulunk, hogy ott már megszakítás nélkül tudjuk folytatni a tevékenységünket.

Ezeken a helyeken nagyon gyenge a mobilhálózat. A jó hír, hogy már vannak nagy edényeink, gázpalackjaink, és hordozható főzőzsámolyunk.

Igazán nagy szükség van a segítségünkre, az Ételt az Életért program meleg ételeire. A kevésbé sújtott területeken már most is osztunk ételt, de most olyan helyekre készülünk, ahol sokkal nagyobb szükség van ránk.

Kérjük, hogy mielőbb küldjetek adományokat.”

Egy másik önkéntesünkkel is sikerült kapcsolatba lépni, ő a következőképpen látja a helyzetet:

„Először kapcsolatba kell lépnünk a hadsereggel, akik garantálni tudják a biztonságunkat és segítenének eljuttatni a főtt ételt az emberekhez. Másodsorban szükségünk lenne jó járművekre az étel szállításához. Szárazföldön másfél napig tart az út, amit 12 órás hajóút követ. Ha sikerül a hadsereg vagy a kormány képviselőivel kapcsolatba lépnünk, akkor helikopterekkel a legsúlyosabb helyzetben lévő helyekre tudnánk ételt juttatni, mert ezeket másképp szinte lehetetlen elérni.”

A Fülöp-szigeteken zajló ételosztást a magyar állampolgárok a 13600-as adományvonal hívásával, a 33-as kód tárcsázásával tudják támogatni, hívásonként bruttó 250 Ft-tal.
Egyéb összeg esetén a 10201006-50280757-00000000 számlaszámra várjuk a támogatásokat.
Köszönjük hozzájárulásukat!

www.ffl.org