Adószámunk: 18095575-1-41 | Bankszámlaszámunk: 10300002-10631840-49020019 (MBH Bank)

Karácsonyi akciók

2013-ban is nagy hangsúlyt fektetünk a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó jótékonysági akciókra. Amellett azonban, hogy országosan 32 tonna élelmiszerrel 6000 embernek segítünk, elsődleges célunk, hogy a szeretet ünnepe jegyében zajló ajándékosztó programjaink elsősorban valóban a szeretetről és a gondoskodásról szóljanak.

Budapesten számos különböző rendezvénnyel kedveskedtünk december folyamán mind fogyatékkel élőknek, mind gyerekeknek, családoknak, időseknek. December 20-án a BMSZKI hajléktalangondozó egységében 100 beteg hontalannak tartunk kulturális programmal egybekötött karácsonyi szeretetlakomát.

Ezt követi a IV. Óbudai Családi Karácsonyi rendezvény, mely a tavalyihoz hasonlóan idén is több száz III. kerületi lakost érint majd, akik mindennapos ételosztásainkon is részt vesznek. A helyi polgármester, Bús Balázs évek óta megtiszteli jelenlétével és kétkezi munkájával a rendezvényt. A helyi alapítású Összefogás Óbudáért Egyesület játékokat és szaloncukrot is oszt a helyszínen, a Faluház előtti parkolóban.

Karácsonyi programjaink záróakkordjaként a szokásos Blaha Lujza téri ruha-, játék-, étel- és élelmiszercsomag osztásra kerül sor december 24-25-26-án. A naponta több, mint 100 önkéntes bevonásával megvalósuló akció mindhárom nap 11:30-kor kezdődik. A részvételnek egyéb programjainkkal ellentétben nincs más feltétele, mint a sorra kerülés türelmes kivárása. A sorbanállók érkezéskor sorszámozott karszalagot kapnak. Az egyenként közel 3000 Ft értékű élelmiszercsomagjaink 24 különféle élelmiszert tartalmaznak, melyek között a különböző tartós élelmiszerek éppúgy megtalálhatók, mint az ünnep elengedhetetlen velejárói, az édességek.

Természetesen Budapest mellett számos nagyvárosban, és településen rendezünk segélyakciókat, hiszen tudjuk azt, hogy vidéken is sok családban csupán jelképes dolgokra futja az ünnepeken. Élelmiszer-csomagküldő szolgáltatásunk iránt az ünnepek közeledtével hatalmasra nőtt az igény, ezért igyekeztünk a lehető legnagyobb mennyiségű segélycsomaggal támogatni azokat a kistelepüléseken élő családokat, időseket és betegeket, akik lakhelyük vagy élethelyzetük miatt nem tudnak máshová fordulni segítségért. Sajnos még így is tízszeres volt az igény a lehetőségeinkhez képest, így sajnálatos módon törekvéseink és a várakozások ellenére sem állt módunkban mindenkinek támogatást nyújtani.

Vidéki telephelyeink közül Egerben két alkalommal, 21-én és 28-án is tartanak önkénteseink karácsonyi ebéd- és élelmiszercsomag-osztást. A rászorulókat a helyi szociális szakemberek értesítik a lehetőségről. Az akció keretében itt is kapnak a gyerekek játékokat, meleg ruhát, hiszen sok háztartásban csak álom marad a karácsonyi ajándék.

December 22-én Miskolcon 300 adagos meleg étel, kenyér-, és gyümölcsosztást rendeznek a önkénteseink, a rászorulókat itt is a helyi szociális szervezetekkel együttműködve érik el. Az akcióra az Európa téren 13 órakor kerül sor.

Debrecenben is vasárnap tartják a karácsonyi akciót a megszokott helyszínen, a Magyari utca 2. sz. alatt, a rendszeres vendégek számára. Itt is több százan részesülnek a támogatásunkban és az ünnepek alkalmából a szokásos meleg ételen kívül ruha- és játékosztással örvendeztetik meg a legkisebbeket.

A Somogyvámoson élő Krisna-hívők a falu összes lakosát indiai meleg ételekkel vendégelik meg december 23-án délután fél 4-től. A vendéglátással egybekötött találkozás elsődleges célja a kapcsolatépítés és -ápolás a faluközösség tagjaival, ezért a frissen főtt vegetáriánus ebédet mind a 650 lakos számára házhoz viszik. A falu időskorú lakói egy másik, helyi Önkormányzat által szervezett rendezvény keretén belül tartós élelmiszercsomagot is kaptak szervezetünktől.

Pécsett már december elején, Mikulás ünnepekor lezajlottak csomagosztó programjaink, itt hat iskola legrosszabb helyzetben nevelkedő gyermekeit részesítettük egy-egy ajándékcsomagban.

December 21-én, 11 órától a kiskunhalasi Csipkeházban rászoruló családok részére biztosítunk egy közös kellemes napközbeni műsort, ahol segítő szakembereink a meleg ebéddel és együttléttel némi érzelmi, lelki támaszt is közvetíteni igyekeznek a nehéz sorsú embereknek.

Szenteste napján kecskeméti önkénteseink a már hagyománynak számító meleg ebéd házhozszállítással segítik a hátrányos helyzetű lakosságot. Itt olyan embereken segítenek, akikkel hosszú ideje kapcsolatban állnak és az évek alatt bizalmas kapcsolatot ápolnak velük.

Szegeden szintén hagyományosnak tekinthető a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közösen szervezett programunk, melyre idén december 30-án kerül sor. A Csanádi utcai nappali melegedőben összegyűlő 150 fedél nélkül élő ember évek óta a rendszeres önkéntes segítőink által készített meleg ebéddel lakik jól.

Szolnokon és Szombathelyen még szervezés alatt állnak a karácsonyi akcióink.

Országos programjaink a 13600-as adományvonal hívásával, a 33-as kód tárcsázásával támogathatók hívásonként bruttó 250 Ft-tal.

Ezúton is köszönjük a sok-sok támogató és önkéntes jelentkezését, akik nélkül lehetetlen lenne programjaink megvalósítása! Hálával tartozunk azért, hogy csatlakoznak munkánkhoz, hiszen lelkesedésükkel és önzetlenségükkel segítenek kiterjeszteni azt a szellemiséget, mely a programsorozat valódi lényegét képezi.

 

Főbb támogatóink:

Fővárosi Önkormányzat, Fővárosi Csatornázási Művek, Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt, Magyar Élelmiszerbank Egyesület, SoSe Közhasznú Alapítvány, Zelt Kft, Csodaest Kft, Govinda Vegasarok, City B. Club Kft, Mobiltoalett Kft., Ferihegy Kft, IXO Consulting Kft, Oracle Hungary Kft, Kemence Kft, Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnázium és még sokan mások, akik nem szerettek volna megjelenni.