Adószámunk: 18095575-1-41 | Bankszámlaszámunk: 10300002-10631840-49020019 (MBH Bank)

Gyermeknap velünk

„A gyermekkor évei azok az esztendők, amikor a szív a legérzékenyebb, leghajlékonyabb.
Amit oda elültetnek, azt aligha lehet valaha is onnan kipusztítani.” /J. F. Oberlin/

Gyermeknap alkalmából ételosztásokkal és színes programokkal kívánjuk felhívni a figyelmet a gyermekek kiszolgáltatottságára, a táplálás és a gyermekvédelem fontosságára.

A KSH 2014-ben kiszámította azt, hogy pontosan hány fő él a létminimum alatt. Tekintettel arra, hogy a nagyobb családok körében magasabb a szegénységi arány, helytállónak látszanak azok a becslések, amelyek szerint ma 4-4,2 millió ember él a szociális minimumnál kevesebb jövedelemből. Halmozottan hátrányos, azaz kritikus életfeltételek között élnek, vagyis a legalapvetőbb létszükségleteik sincsenek biztosítva, így az ivóvíz vagy a napi minimum élelem.

Alapítványunk étkeztetési akciókkal szeretné felhívni a figyelmet a gyermekek kiszolgáltatottságára, védelmük szükségességére, a társadalom közös felelősségére, és ezzel is egy kísérletet tenni az egyre terjedő mélyszegénység visszaszorítására. Idei Gyermeknapi programjainkon is ízletes, Istennek felajánlott, így a lelket, a szívet is tápláló ételekkel, élményekkel várjuk (nem csak!) a rászoruló gyermekeket.

Május 28-án, csütörtökön a Havanna lakótelepen található Speciális Oktató és Fejlesztő Intézet (SOFI) enyhe és súlyos fogyatékkal élő gyermekei számára rendezünk gyermeknapi ünnepséget. Május 30-án, szombaton 12 órától pedig ismét megszervezzük a már megszokott vidám hangulatban zajló gyermeknapi programunkat a Flórián téren, a Faluház előtti parkban. Számos nyitott, ingyenes programmal várunk minden kerületi, vagy budapesti érdeklődőt, családokat, gyerekeket! A Flórián téren a finom ételek, ajándékok és meglepetések mellett idén a NOÉ Állatotthon állatsimogatóval, a Pizza Effect pályázati program keretében kommunikációs és szociális képességeket fejlesztő játékos vetélkedőkkel, az Összefogás Óbudáért Egyesület készségfejlesztő játékokkal, műveltségi teszttel, finomságokkal és játékosztással, önkénteseink pedig öko játszótérrel és játszóházzal (papírbrikett készítés, papírmerítés) és gyereknapi műsorral kedveskednek majd a családoknak. Lufihajtogató, arcfestő, bűvész, meglepetés játékok, tűzoltóautó és gyermekméretű tűzoltóruhák, valamint zenés program várja a gyermekeket és szüleiket.

A III. kerületi Családsegítővel együttműködésben szervezett, a kulturális programmal egyidőben zajló ételosztásunk tehát zártkörű, a Családsegítő által kiértesített lakosok számára szól. Az ételosztást, ahogy az már az évek során tradícióvá vált, délben Bús Balázs kerületi polgármester kezdi meg.

Május 29-én Egerben is kiemelt figyelmet kapnak a rászoruló fiatalok és a gyermekes családok. Alapítványunk Egri Irodája a megszokott ízletes, meleg egytálétel mellé, többféle édességgel kedveskedik a gyermekeknek. A szociálisan hátrányos helyzetben lévők, a részükre biztosított 400 adag ebédet otthon, családi körben fogyaszthatják el. Bízunk abban, hogy a ráadás péksüteménnyel enyhíteni tudjuk a gyermekek nélkülözését és „megédesítjük” a hétvégéjüket is.

Május 31-én 12 órától Debrecenben is különleges programmal, játszóházzal (arcfestéssel, kifestőkkel), valamint játék- és könyvosztással kívánjuk örömtelibbé tenni a nehéz sorsú családok gyermekeinek életét. Az évek óta sikeres napon a hagyományos játékválogatáson túlmenően ezúttal egyedi ajándékcsomagokkal is készülnek az alapítvány önkéntesei, melyben színezők, plüssállatok, játékok, újságok, matricák és számos más meglepetés várja a vendégeket. Az ételosztás a családsegítő által kijelölt leginkább rászoruló családok számára lesz csak elérhető, a játékos foglalkozások azonban mindenki számára nyitottak!

Mindhárom gyermeknapi rendezvényünk, a segítő szervezetek közötti hosszú távú, hatékony együttműködés kiváló példája. A két helyszínen mintegy 1400 rászoruló számára osztunk ki ételt és édességeket.

Szervezetünk az elkövetkezendő években arra törekszik, hogy kibővítse gyermekekkel kapcsolatos programjai skáláját, mert társadalmunk jövő nemzedékének testi, lelki egészségét mélyen a szívünkön viseljük. Fontos célunknak tartjuk a gyermekek és családok támogatását, különösen a rászoruló, hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő gyermekek megsegítését. Amellett, hogy nyilvános étkeztetésünk, családsegítő programunk és rendezvényeink során is számos többgyermekes családot látunk el vitamindús, egészséges, ételekkel, Alapítványunk több gyermekeket segítő intézménnyel is kapcsolatban áll. Gyermekétkeztetési programunk keretében, az év során több alkalommal is lehetőség nyílik velük a közös munkára.

A közhasznú alapítvány célja, hogy megfelelő pénzügyi háttérrel a társadalom minden rászorulójának segítséget tudjon nyújtani, legyen az éhező gyermek, magára hagyott kisnyugdíjas, létminimumon élő nagycsaládos, vagy bárki, aki valamilyen okból nélkülözésben szenved.

Kérjük, segítsen Ön is adományával, vagy adója 1%-ával! Köszönjük.

Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány
Adószám: 18095575-1-41
Bankszámlaszám: KHB 10201006-50280678

mkthk_poster_01.indd