Adószámunk: 18095575-1-41 | Bankszámlaszámunk: 10300002-10631840-49020019 (MBH Bank)

Lépni kell! – Figyelemfelhívó kampány

A program végéhez közeledve tanulóinkkal, oktatóinkkal közösen azon gondolkodtunk, hogy hogyan tudnánk a projekt eredményeit és a létrehozott termékeket a megszokott módszerektől eltérően, egy fiatalos, interaktív és izgalmas módon bemutatni a magyar lakosságnak, illetve az Alapítvány irodáinak környezetében élő kisközösségeknek.

Egy jó hangulatú ötletgyűjtő találkozó keretében született meg a gondolata zenés, táncos, figyelemfelkeltő menetünknek, amelynek végül a Lépni Kell! címet adtuk, és amelyet 2015. augusztus 2-7. között valósítottunk meg.

A 3 megyét (Heves, Borsod és Nógrád) érintő kampányunk során a programba bevont tanárok és tanulók részvételével zenés, táncos felvonulások keretében népszerűsítettük az erőszakmentes, vegetáriánus életmódot, a társadalmi befogadást, toleranciát és erre vonatkozó ismeretterjesztő anyagokat osztottunk a helyi lakosságnak. Kiosztottunk továbbá kb. 250 példányt a pályázat keretében összeállított „mini-szakácskönyvünkből” is, amelyet, nagy örömmel fogadtak a lakosság tagjai.

A mellett, hogy a program egy nagyon újszerű figyelemfelhívó kampányként működött, jelentős hatást gyakorolt a megvalósításban résztvevő önkénteseinkre, tanulóinkra és magukra az oktatókra is. Innovatív jellegéből adódóan számos új problémahelyzettel, kihívással kellett megküzdeni, ami egy jól szervezett csapatmunkát, folyamatos lelkesítést és jó kommunikációt igényelt minden résztvevőtől. A lakosság tagjaival, az érdeklődő civilekkel folytatott interakciók során tanulóink sok esetben maguk kerültek oktatói, ismeret átadói helyzetbe, így számos új kommunikációs szituációban, szerepben próbálhatták ki magukat. Az új kihívásokon egy támogató, jól szervezett csapat részeként mentek végig, ami mind önbizalmukra, mind társas készségeikre pozitív hatásokat gyakorolt, és az ismeretátadás során maguk is elmélyíthették tudásukat az egészséges, vegetáriánus táplálkozással és életmóddal kapcsolatban.

Innovatív programunk a mellett, hogy egy nagyon hatékony, direkt marketing módszernek bizonyult, amivel sok embert lehet közvetlenül megszólítani, felejthetetlen élményt jelentett a résztvevő tanulók és oktatók számára. A pályázati programok során kialakult személyes kapcsolatok elmélyülésével, a pozitív közösségi élmények révén kampányunk hozzájárult ahhoz, hogy a képzésben résztvevő csapat a projekt végét követően is motivált legyen közös programok, események együttes szervezésére, lebonyolítására. így a projekt eredményei hosszabb távon fenntarthatóak lesznek, és munkánk eléri valódi célját!