Adószámunk: 18095575-1-41 | Bankszámlaszámunk: 10300002-10631840-49020019 (MBH Bank)

Segély a menekülteknek

Alapítványunk is kiveszi a részét a hazánkat sújtó menekültkrízis enyhítéséből, hiszen célunk az, hogy meleg ételek osztásával segítsük mindazokat, akik szükséget szenvednek. A segítő munka során sosem teszünk különbséget származás, vallás, vagy bármilyen más szempontok alapján, az egyetlen, amit figyelembe veszünk, hogy embertársunk kiszolgáltatott helyzetben van és mások jóindulatára szorul.

A Nyugati pályaudvaron található étkeztető sátor és gyűjtőkonténer mellett, a reggelente befutó szerelvények utasait látjuk el több száz adag meleg reggelivel, kenyérrel, gyümölccsel és teával. Emellett az átutazók előtt is nyitva áll a mindennapos városligeti nyilvános ételosztásunk, amely a Keleti pályaudvartól rövid sétával elérhető. Noha a pályaudvarok a „fekete pénteket” követő hétvégére szinte teljesen kiürültek, a hét folyamán a vonatok újra hoznak néhány száz átutazót a fővárosba, akiknek az egyre hidegebb hajnalok után nagy segítséget jelent a meleg reggeli. A friss főtt étel és forró tea kézzelfogható gyorssegélyt és tápláló felfrissülést jelent egy hosszú utat megtett, napok óta csupán hidegélelmiszeren élő utazó számára. A Nyugatiban kialakított, önkéntesek által működtetett szociális blokkban emellett komplex ellátást kaphatnak, tiszta ruházatot, útravalót, gyógyszert, kötszert. A Keleti pályaudvaron, önkéntesek bevonásával szintén rendszeresen szervezünk banán-osztó akciókat, melyet az alábbi számlaszámra befizetett 3850 Ft-os támogatással – azaz egy láda banán árával – bárki támogathat.

Mivel a menekültek alapvető szükségeletei nem csupán Budapesten, hanem az ország több pontján is hiányt szenvednek, vidéki önkénteseinket is mozgósítjuk. Pécsi, civil önkénteseket tömörítő csapatunk például a helyi pályaudvaron áll a menekültek rendelkezésére szintén ételekkel, útravaló ételcsomaggal. Szegedi segítőink pedig Röszkére szállítanak több láda banánt a befolyó adományok felhasználásával.

A befolyó ruha és egyéb higiéniai termékeket szintén továbbítjuk a rászorultaknak.

Menekült-segítő programunkat úgy igyekeztünk kialakítani, hogy az a hazai rászorulók napi szintű rendszeres ellátásának semmiképpen se legyen kárára, így tehát a megszokott helyszíneken és időpontokban továbbra is változatlanul folyik az ellátás.

Programunkat az alábbi számlaszámon lehet támogatni:

Számlatulajdonos: Ételt az Életért Alapítvány
Számlatulajdonos címe: 1039 Budapest, Lehel u. 15-17.
Számlavezető pénzintézet: MKB Bank Zrt.
Számlavezető pénzintézet címe: 1056 Budapest, Váci u. 38.
Bankszámlaszám: 1030 0002 – 1063 1840 – 4902 0019
IBAN számlaszám: HU55 1030 0002 1063 1840 4902 0019
BIC/SWIFT kód: MKKBHUHB

Légyszi, a közlemény rovatban tüntesd fel, hogy „BANÁN”.