Adószámunk: 18095575-1-41 | Bankszámlaszámunk: 10300002-10631840-49020019 (MBH Bank)

Élelmiszercsomag és meleg ebéd az Élelmezés Világnapja alkalmából

Az Ételt az életért Alapítvány október 20-án tartja soron következő kiemelt ételosztását a fővárosban. A Népligetben, a Planetárium mögött várják majd a rászorulókat, 900 adag étellel és tartós élelmiszercsomaggal, amely, mint mindig, most is egy több ezer forint értékű támogatást jelent a rászorulóknak. Főként tartós, főzéshez való alapanyagokból, de gyümölcsökből, finomságokból, olyan élelmiszer különlegességekből is, amelyhez a legtöbb rászoruló szinte sohasem jut hozzá.

Az őszi ételosztás apropója a Szegénység elleni küzdelem és az Élelmezés világnapja, amiről október 16-án és 17-én emlékeznek meg szerte a világon. A két fontos világnapot az ENSZ javaslatára vezették be, hogy felhívják a figyelmet a világszerte előforduló súlyos éhezésre, de arra is, hogy a mai nyugati világban a minőségi éhezés jelensége is tetten érhető. Ez jelenleg Európában és a fejlett jóléti országokban gyakoribb probléma, mint a szó szerint vett éhínség. A minőségi éhezés azt jelenti, hogy noha mennyiségileg megfelelő a táplálékok bevitele, de minőségük elégtelen, azaz a vitaminok, tápanyagok, ásványi anyagok súlyos hiánya jellemzi, a jellegzetes kalóriatúlfogyasztás mellett. Ebből fakadnak gyakran korunk népbetegségei, a háttér okok mögött pedig gyakran a nehéz anyagi körülmények állnak, amelyek nem teszik lehetővé a változatos, gyümölcsökben és rostokban gazdag étrendet. A Krisna-hívők élelmezési programjuk keretében ugyanakkor arra is szeretnék felhívni a figyelmet, hogy az egészséges táplálkozás egyik fontos alapeleme a vegetáriánus étrend, amely okosan megválasztva minden szükséges tápanyagot biztosít a fogyasztó számára. Az erőszakmentes, húshagyó étrend jobb a természeti környezet, az állatvilág és az emberek számára is.

Az Élelmezési Világnap alkalmából történő ételosztáson húszféle tartós élelmiszerből jut majd a csomagokba. Az érkezőknek reggel 8 órakor kezdik osztani a karszalagokat, az ételosztás maga pedig 11 órakor kezdődik. A kettő közt a sorból ki lehet állni, elegendő a már megkapott karszalaggal a kezdés időpontjára visszajönni .

Az Ételt az Életért munkáját és a soron következő, karácsonyi kiemelt akciót számos módon lehet támogatni. A www.eteltazeletert.hu oldalon át néhány kattintással tetszőleges összeget, a 13600/33-as kódú adományvonallal, a hívás után a 33-as kódot beütve, vagy azt sms-ben elküldve, hívásonként 500 Forinttal lehet segíteni az akciót.

www.krisna.hu

www.karitativ.hu