Adószámunk: 18095575-1-41 | Bankszámlaszámunk: 10300002-10631840-49020019 (MBH Bank)

Karácsonyváró ételosztások krízisidőszakban

Kistelepülések és városi lakók is részesülnek a Krisna-hívők eheti élelmiszer adományaiban – a Jászság és Óbuda az ünnepváró ételosztás-sorozat következő állomásai. Karácsonyig a fővárosban, Somogy, valamint Heves és Hajdú-Bihar megyében folytatják majd a segítő munkát, s így összesen több mint 5300 embert érnek el ajándékaikkal.

Krízisek sújtotta lakosság

A koronavírus járvány újbóli erősödése és a már több mint 5%-ot meghaladó infláció egyre nehezíti a társadalom peremén élők helyzetét. Még a lakhatással, munkahellyel rendelkező emberek, családok sincsenek könnyű helyzetben, hiszen a gazdasági megszorítások, az áremelkedések és az ebből fakadó nehézségek rájuk is erőteljesen hatnak. Azonban azok az elszegényedett rétegek, kisnyugdíjasok, munkanélküliek, vagy tartós betegségben, fogyatékkal élők, akiknek eddig is csak segítséggel sikerült talpon maradniuk, most még közel kerültek a szakadék széléhez.

Az idei, ismételten járvány sújtotta karácsonyünnepen a civil adományozók és a segítő szervezetek közös összefogásának erejével léphetünk fel a nélkülözés szorítása ellen.

Jászapáti-Tiszasüly-Tápiószecső – Adományokkal a túlélésért

Jászapátiból és környékéről már 2010-től kezdve folyamatosan érkeztek segélykérő levelek a Krisna-hívőkhöz, amelyben a lakosok ecsetelik nehéz sorsukat. Idén azonban egy keresztény lelkipásztor fordult kéréssel az Ételt az Életért élelmezési program működtetőihez. Abban a térségben is nagy számmal élnek olyan hátrányos helyzetű családok, ahol még az is nehézséget jelent, hogy mindenkinek legyen egy tál meleg étel az asztalon.

December 7-én, a lelkész gondozásában lévő két – a Jászapátiban és a Tiszasülyön található – imaház kertjében tartanak ünnepi segélyakciót, itt lelnek majd gazdára a cukrot, lisztet, olajat, csokoládét, és egyéb hasznos alapanyagokat tartalmazó élelmiszercsomagok, 50-50 család részére. Az Ételt az Életért autója menet közben Tápiószecsőben is megáll, ahol lassan hagyománnyá válik, hogy az ünnepek alkalmával az itt élő nyugdíjasokat, illetve a falu kis pénzű családjait is megajándékozzák nélkülözhetetlen alapélelmiszerekkel.

Óbudai étel- és csomagosztás

A Krisna-hívők Ételt az Életért programja, valamint az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi központ december 11-én rendezi meg kiemelt ételosztó akcióját a Flórián téren lévő Faluház előtt. Az ünnepi rendezvényhez Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata maga is pénzbeli támogatással járult hozzá. A hétköznapokon megszokott, naponta kiosztásra kerülő évi több mint félmillió adag meleg ebéd mellett, a mostani ünnepváró akció keretén belül 800 adag pékáru, gyümölcs-adomány, friss melegétel, és egy 12-13 féle tartós élelmiszerből álló segélycsomag (benne természetesen a gyermekek arcára is mosolyt csaló karácsonyi édesség) teszi fényesebbé a szegények ünnepét.

Óbuda a budapesti kerületek közül több mint egy évtizede alapvetően is kiemelkedik a szociális szféra területén mutatott példaadó gondoskodásával. A kerületben a Krisna-hívők humanitárius szervezete, az Ételt az Életért Alapítvány a hét hat napján végzi ételosztó szolgálatát, a karácsony közeledtével pedig egy-két hétre elegendő főzési alapanyagot ajándékoz a rászorulóknak, mely sokak számára a túlélést jelentheti a nehéz téli időszakban.

December végéig folytatódnak a segélyakciók Somogy, Heves és Hajdú-Bihar megyében, valamint a fővárosban, országosan összesen 25 különböző helyszínen segítve rászoruló embertársainkon.

Lélek-melegedő

Egy ilyen ünnepi ételosztó program nem csak a hasakat tölti meg, sokkal többet jelent, mint ennivalót tenni az éhezők asztalára, a szíveket is közelebb hozza egymáshoz. Az esemény jellegéből adódóan a – nem csupán fizikai szempontból, de lelkileg is – legrászorultabb réteg lehetőséget kap a személyes kapcsolódásra, beszélgetésekre, illetve annak átélésére, hogy mit jelent a másoktól kapott törődés és gondoskodás, a szeretet megtapasztalása. Óriási kincs ez az élmény, aminek gyakran mi, hétköznapi emberek is bizony híján vagyunk.

Mindannyian egy nagy család részeiként létezünk. Adjunk hát figyelmet, törődést embertársainknak, és ha megtehetjük, anyagilag is támogassuk a szűkölködőket!

Amennyiben módodban áll, támogasd te is az ételosztók munkáját a lenti linkre kattintva! Köszönjük! 

www.karitativ.hu

www.krisna.hu