Adószámunk: 18095575-1-41 | Bankszámlaszámunk: 10300002-10631840-49020019 (MBH Bank)

Karácsonyi Szeretetlakoma: Több ezer család számít segítségre a jelenlegi krízisben

Az Ételt az Életért Alapítvány, a Krisna-hívők humanitárius tevékenységét lebonyolító karitatív szervezet 30 éve szervez ételosztásokat Magyarországon, az év szinte minden napján. Bár a rendkívüli gazdasági helyzet a csomagok tartalmát és az adagszámokat is befolyásolja, a krisnások nem adják fel: idén is töretlenül megrendezik az országos Karácsonyi Szeretetlakomát!

Az energia- és árválság minden karitatív és szociális ellátó szervezetet kihívás elé állít. A Jegybank jelentése szerint pedig az élelmiszerek drágulása még korántsem érte el a plafont. A segélyszervezetek is bajban vannak, mert bár az emberek adományozói kedve a régi, a lehetőségeik már egyre szerényebbek. Látszik ez a legnagyobb hazai élelmiszergyűjtési akció eredményein is, és nem lehet eléggé hálásnak lenni azoknak, akik így is önzetlenül segítenek!

„A Karácsonyi Szeretetlakomának üzenete van. Ezt abbahagyni egyenlő lenne azzal, hogy megadjuk magunkat a nehezítő körülményeknek és feladjuk a kötelességünket. Válság van? Eggyel több ok arra, hogy kigazdálkodjuk és megrendezzük az ünnepi akciót!” – mondja Szanyi-Karl Attila, Bhakta Vatszala, Krisna-hívő lelkész, az Alapítvány elnöke.

Az ételosztó szervezet naponta 3000 adag ételt biztosít a rászoruló nagycsaládosoknak, időseknek, munkanélküli és beteg embereknek országszerte, de az igény várhatóan tovább fog emelkedni. A sorba egyre többen állnak be olyanok is, akik rendelkeznek ugyan bevételekkel, de a rezsiszámlák, a bérleti díj vagy a gyógyszerek kifizetése után, a jelenlegi árak mellett már nem tudnak elégséges ennivalót tenni az asztalra.

Az Ételt az Életért programnak 2 éve, a koronavírus járvány idején is hatalmas szerepe volt a hirtelen, tömegesen munkanélkülivé vált emberek megsegítésében. Idén tavasszal pedig az Ukrajnából érkező menekültek étkeztetésében vállaltak oroszlánrészt, noha kárpátaljai és más ukrajnai Krisna-központok élelmezési programjának fenntartásában is segédkeztek, élelmiszerszállítmányok eljuttatásával.

Ősztől a hazai energia- és élelmiszerválság vált drasztikussá. Az árak emelkedése a segélyszervezeteket is sarokba szorítja. Az Ételt az Életért pl. csak üzemanyagra 5 millió forinttal többet kényszerül elkölteni, mint a korábbi években, hiszen segélyszervezetként is a vállalkozásokra érvényes árat kénytelen megfizetni. Az élelmiszermentés és az ételkiszállítás pedig járművek nélkül lehetetlen. Hiába működtetnek üzemi konyhát, mégsem vásárolhatnak hatósági áron az olyan alapvető élelmiszerekből, mint a liszt, vagy az olaj, ez a kedvezmény ugyanis csak magánszemélyekre vonatkozik. A főzési alapanyagok közül van, ami 100%-os áremelkedésen ment keresztül az utóbbi pár hónapban. A különféle főzelékek elkészítéséhez szükséges tejföl immár luxuscikknek számít, és már csak az adományozók kedvességének köszönhetően kerülnek az ételekbe. Az igazsághoz ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy több korábbi adományozó vállalkozása ment tönkre a válság hatására.

Az alapítvány, minthogy állami közfeladatot vállal át, normatív támogatást vehet igénybe, tálanként egészen pontosan 272 Forint összegben részesül. A jelenlegi árak mellett egy gazdag és egészséges ebédet még egy nagykonyhán is ennek minimum a duplájából, 550-600 Forintból lehet kihozni. Az ételosztásokon biztosított kiegészítő termékek – finompékáruk, gyümölcsök, nyers zöldségek, és más apróságok – áruházi élelmiszermentésből származnak, ami egy, a természeti környezetnek is fontos, és kiváló spórolási lehetőséget adó megoldás. Igaz, hogy a kiválogatás, a szállítás, a tárolás további erőforrásokat igényel. A karácsonyi élelmiszer segélycsomagba kerülő tartós alapanyagok beszerzésének költségét önállóan kell kigazdálkodnia a szervezetnek, melyben óriási támaszt jelentenek az adó 1%-ból befolyt támogatások.

Teljesen újra kell gondolnunk az ünnepi élelmiszercsomag-osztást. Az ún. ársapkás termékekből csak a hatósági ár sokszorosáért vásárolhatjuk meg a szükséges mennyiséget, ezek helyett idén más hasznos és egészséges alapanyagokat teszünk az élelmiszercsomagba. Nagyon örülünk az olyan kiemelt adományozóknak, akik valamilyen fontos alapélelmiszerből vagy finomságból több száz vagy akár több ezer darabot adományoznak. A pénzügyi felajánlások szintén óriási segítséget jelentenek!” – emeli ki az Alapítvány elnöke.

Az idei ünnepi akciók Óbudán (dec. 3.), Egerben (dec. 17.), Budapesten a Népligetben (dec. 24-25-26.), valamint Debrecenben kerülnek majd megrendezésre. Az országos akciók során közel 6000 adag étellel és 4500 csomaggal készülnek majd a rászorulóknak.

„Karácsony napjait ezúttal ismét a Népligetben, a Planetárium épülete mellett töltjük. Ez a helyszín távolsági autóbuszoknak köszönhetően a Budapest környéki kistelepüléseken élő rászorulók számára is elérhető közelségben van” – hangsúlyozza Szilaj Péterné, Gandharvika, a Krisna-hívők szóvivője. „A különféle segélykérő üzenetekből tudjuk, hogy ennyi dolgozó, alapvető egzisztenciával rendelkező ember még sosem szorult a támogatásunkra, főként vidéken. Egri telephelyünkre például soha nem látott létszámban érkeznek a segélyért. A szégyenérzeten sürgősen felül kell emelkedni. Ha valaki bajba került, azonnal fel kell keresni a segélyszervezeteket, vagy el kell jutni egy ételosztó pontra. Az ilyen krízisekben ugyanis csak az összefogás segíthet. Ha pedig rászorulóval találkozunk, hívjuk fel a figyelmét a karácsonyi ételosztásra, hogy tudja, ránk mindig, és idén is számíthat!”

———————-

Legyen bármilyen felemelő érzés, tudjuk, hogy másokon segíteni némi lemondással jár. Egy családi mozijegy árával akár egy 4 tagú családot is ki lehet húzni a bajból karácsonykor. Szívből hisszük, ahogy a régi magyar mondás tartja: ahol ketten jól laknak, ott a harmadik sem marad éhen.”

www.karitativ.hu

www.krisna.hu