Adószámunk: 18095575-1-41 | Bankszámlaszámunk: 10300002-10631840-49020019 (MBH Bank)

Éhes gyomorral nem lehet megmenteni a világot – mennyit ér adód 2×1%-a?

Köszönjük, hogy idén is gondoltatok ránk adótok 1+1 százalékával!

Ha a civil szervezetek helyzetéről vagy akár a rászorulók életkörülményeiről beszélünk, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy nyugaton minden könnyebb. Van viszont valami, ami Magyarországon egészen különleges, ez pedig az adó 1% felajánlásának lehetősége, amellyel minden évben egy egyházat és egy alapítványt lehet segíteni, ez egy páratlan lehetőség.

A civilek fontos feladatot látnak el társadalomban. Sokszor az önkormányzatok vagy akár az állam helyett vállalnak szerepet egy-egy fontos feladat megoldásában. Az alapítványok valódi ereje pedig abban rejlik, hogy mindaz, amit egyéni szinten, magánszemélyként nem lenne erőnk kivitelezni, azt a civil szervezetek az összefogás erejével képesek megoldani. A civil szervezetek két legfontosabb pillére a felajánlásokból befolyt összegek és az önkéntesség, vagyis az emberi erő.

<< 1%-os rendelkezői nyilatkozat letöltése ITT >>

Munkánk bázisa, az éves 1%-os keret
Az adó 2×1%-a az egyik legfontosabb forrás minden civil szervezet életében, ez ugyanis az éves keret, a bázis, amelyre a különféle állandó projekteket építhetik. Hazánkban pl. a hétköznaponkénti meleg ebéd ellátásra az Ételt az Életért tálanként 340 Forint állami támogatást kap. De egy tál gazdag és egészséges egytálétel előállítása, az osztópontokra való kiszállítása és szervírozása ennek akár a kétszeresébe is kerülhet. A kiemelt élelmiszercsomag osztások és más akciók pedig kifejezetten azon fontos pontjai ételosztó munkánknak, amelyben csak az állampolgárok pénzadományaira, illetve az 1%-os felajánlásokra számíthatunk, vagyis ezt a szervezet maga finanszírozza.

Évente több ezer ember gondolja úgy, hogy a már 35 éves Karácsonyi Szeretetlakomát támogatja az ünnepek során. De vannak olyanok is, akik gyermekeiket nevelve vagy szüleikről gondoskodva nem tudnak plusz pénzt áldozni még a számukra kiemelten fontos ügyekre sem. Az 1% éppen erre való: Ha rendelkezel róla, akkor az általad megjelölt társadalomépítő tevékenységre fordíthatják a szervezetek, ha viszont nem, akkor egyszerűen az állam fog rendelkezni róla, a zsebedből ez az összeg mindenképpen kikerül!

Veletek álmokból életet teremtettünk
Az Ételt az Életért az elmúlt évek 1%-os felajánlásának köszönhetően új épületet tudott vásárolni. Ez lesz az új központi, budapesti telephely, hatalmas raktárkapacitással és hűtőházakkal, új és nagyobb méretű üstökkel, és az országos akciók koordinációját szolgáló irodahelyiségekkel. Épületünk felújítása jelenleg is zajlik, közben pedig még a régi ételosztó konyhánkat használjuk.

1%-os céljaink

  • Álmunk, hogy több és több helyszínen tudjuk segíteni a nélkülözőket az országban, bővítve a kistelepüléseken való akcióink körét. Hogy több és több vidéki irodát tudjunk létrehozni. Hogy bővítsük autóparkunkat és dolgozóink körét, hiszen jelenlegi munkatársaink elhivatottságuk okán már így is erőn felül teljesítenek.
  • Célunk, hogy a tárolási kapacitásunk növelésével több és több mentett élelmiszert tudjunk visszaforgatni az ellátásába, a rászoruló családok asztalára, mert még így is nagyon sok élelmiszer kerül a szemétbe naponta, míg máshol kézzelfogható a hónap végén az éhezés.
  • Na és persze, be kell rendezünk az ételosztó konyhát, egy olyan gazdasási helyzet közepén, ahol az építőanyagárak napról napra emelkednek. Mivel a krízishelyzetek egymást érik az elmúlt esztendőkben, valóban versenyt futunk az idővel.

Az elmúlt évek kihívásai, a covid-járvány alatti krízisidőszak, az ukrajnai háború, később a törökországi földrengés és a hazai gazdasági helyzet megtanították nekünk, hogy léteznek olyan váratlan, kiszámíthatatlan helyzetek, amikor egyszerre 8 kézzel kellene adnunk. Amikor sokszorosára kellene felpörgetnünk ételosztó mozgalmunk kapacitását, mert egyszerre, egy időben, több és több helyen van szükség a segítségünkre. Új ételosztó konyhánk megvalósításával és a napi szintű ellátás gazdagításával és kibővítésével, minőségi, egészséges és tápláló ételek kerülhetnek minden magyar család asztalára, a szegények asztalára is!

Miért válaszd az Ételt az Életértet?
Magyarországon több tízezer alapítvány vagy egyesület valamelyikének lehet felajánlani az adó 1%-ot. Mi az Ételt az Életértnél nagyon szerencsések vagyunk, mert évről évre többen érzik úgy, hogy az ételosztó missziót szeretnék támogatni. Környezetvédelem, egészségügy, gyermekek ellátása, állatokról való gondoskodás vagy sport – mindegyik életünk kiemelten fontos területe. Mégis egyvalami az élet alapját képezi, minden tevékenységünk előtt, ez pedig a friss, tápláló étel, amely életet ad. Az Ételt az Életértnél évente több ezer munkanélküli, nyugdíjas, tartós beteg, nagycsaládos, átmenetileg vagy tartósan segítségre szoruló ember fordul meg a sorban. Ezek az emberek a legtöbbször súlyos krízisben vannak és éheznének az alapítvány segítsége nélkül, de egy kis segítséggel, ha nem engedjük el a kezüket, visszatérhetnek hétköznapi feladataikhoz.

Mi hiszünk abban, hogy a Krisna-hívők tisztasági sztenderdjei szerint megfőzött, ízletes, finom és rendkívül tiszta ételek képesek megtartani a hozzánk járó családokat, megőrizni az idősek egészségét és kapaszkodót adni az átmenetileg munkanélküli, eladósodott embereknek. Hogy amikor majd ők visszatérnek hivatásukhoz, ismét elvégezhessék azokat a fontos feladatokat, amelyektől társadalmunk működik. Legyenek ők szerelők, buszsofőrök, tanárok vagy művészek. Éhes gyomorral nem lehet megmenteni a világot. Az étel élet, és mi a Te segítségeddel, szeretettel adjuk!

2×1%

Az adó alapítványi 1 százalékáról minden évben rendelkezned kell, és ezt május 21-ig teheted meg. Ha KATA-s vállalkozó vagy, akkor pedig február 26-ig! Az adószám és a név feltüntetése mindössze néhány percet vesz igénybe, de hihetetlenül nagy segítség. Ha már elkötelezett vagy egy civil szervezet mellett, de mégis segíteni szeretnéd ételosztó munkánkat, felajánlhatod egyházaknak adható 1 százalékodat is, ne feledd 2×1%-ról rendelkezel!

<< 1%-os rendelkezői nyilatkozat letöltése ITT >>