Lezárult a közös összefogás első szakasza

Hálásan zárjuk a Nélkülözők Hetét!

Az Ételt az Életért idei Nélkülözők Hete jótékonysági kampánya igazi összefogásban valósult meg!

Budapesten négy ételosztó pontunkon – a 14., 8., 3. és 10. kerületben – a meleg étel mellé élelmiszercsomagokat is oszthattunk a rászorulóknak.
Közben Szegeden kitartó önkénteseink öt napon át jártát a várost kríziscsomagokkal – erről még a Szegedi Nap is beszámolt. Szolnokon 130 csomagot adtunk át, Békéscsabán önkéntesek segítségével zajlott az osztás,
Debrecenben pedig 100 család kapott tartós élelmiszert.

A csomagokban 10 féle termék lapult – tészta, paprikakrém, paradicsomital, mustár, bab, liszt, datolya, kukoricadara, rizs és bulgur –, hogy minél több otthonba jusson egy kis törődés. 
A Nélkülözők Hetét egy hetekig tartó országjárás előzte meg: jártunk Tardon, Szomolyán, Szihalmon, Mezőszemerén, Tiszabőn és Békéscsabán is, ahol a helyi családsegítőkkel együtt segítettünk a legnehezebb sorsú családokon.

Az összefogás eredménye: 561 000 Ft adomány érkezett be a a kiemelt hét ideje alatt – köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult, akár munkával, akár támogatással!

Az elmúlt hét egyértelműen megmutatta, hogy a szegénység elleni küzdelem nem fér bele két napba – ezért is szerveztük meg a Nélkülözők Hetét az Élelmezési Világnap és a Szegénység Elleni Küzdelem Világnapja kapcsán.

De nem állunk meg itt – már megkezdtük az előkészületeket a karácsonyi Szeretetlakomákra, hogy még több ember asztalára jusson étel és remény.
 Ha szeretnél részt venni az előkészületekben, itt tudsz segíteni!

Szegedi Nap cikk: https://szegedinap.hu/?s=n%C3%A9lk%C3%BCl%C3%B6z%C5%91k