Beszélgetés Sivaráma Swamival, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének vezető lelkészével, az Ételt az Életért program hazai megalapítójával.

A Krisna-hívők miért tartják fontosnak az ételosztást az egész világon? Van ennek valami filozófiai, tradicionális alapja?

A Krisna-tudatos életnek négy fontos tartópillére van: az igazmondás, a lemondás, a tisztesség és a kegyesség. Az egyik legősibb szentírásunk, a Bhágavata Purána kijelenti:

„Óh, nemes szívű! Itt állok előtted, hogy szolgáljalak. Kérlek, fogadj el, s légy hozzám kegyes! Egy úriember legfontosabb kötelessége, hogy megkönyörüljön a szenvedőn.” (4.27.26)

Ennek szellemében a Krisna-hívők igyekeznek minden tekintetben “úriemberek” módjára élni, és megkülönböztetés nélkül, a lehetőségeikhez képest mindennek és mindenkinek segíteni. A növényeknek úgy, hogy kiterjedt környezetvédelmi programokat végzünk, mint például a Krisna-völgyi ökofalu, az állatoknak úgy, hogy nem esszük meg őket és gondoskodunk róluk, az embereknek pedig úgy, hogy tanításainkon valamint karitatív programjainkon keresztül tápláljuk mind a lelküket, mind a testüket.

A gondoskodás és a szeretet egyik legarchaikusabb és legegyetemesebb kifejezésmódja a táplálás. Amikor egyszer Indiában azt látta, hogy a szemétdomb körül gyerekek kutyákkal harcoltak a maradékért, A.C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada, a Krisna-tudatú Hívők Nemzetközi Közösségének (ISKCON) alapítója arra kérte a követőit, hogy a központjaik 10 mérföldes körzetében ne hagyjanak éhezni senkit. Az ISKCON központok százaival a világ szinte minden országában jelen van, s a hívők igyekeznek ezt a kérést a lehetőségeikhez képest maradéktalanul teljesíteni.

A helyi rászorulók ellátásán túl, a Krisna-hívők az egész világon rendszeresen részt vesznek a háború, a természeti és a humaniráriánis katasztrófák súlytotta lakosság megsegítésében. Magyarországon úgyszintén — állami bejegyzésünk, 1989 óta folyamatosan napi rendszerességgel végzünk ételosztást, de a magyar hívők emellett nagy erőkkel részt vettek a dél-ázsiai szökőár, a haiti földrengés, a balkáni földcsuszamlások és háborús menekültek ellátásában. Számunkra rászoruló és rászoruló között nincs különbség. Mi az embert látjuk.

Az ISKCON tudvalévőleg jó néhány kórházat is fenntart, de az ételosztó programok sokkal elterjedtebbek. Miért tartják fontosabbnak a Krisna-hívők ez utóbbi karitatív szolgálatot, mint például az egészségügyi ellátást?

Az egészséges életmód alapja a megfelelő táplálkozás. Ha az ember egészségtelenül étkezik, vagy ha éhezik, előbb-utóbb megbetegszik. Mi egyrészt ezért is tartjuk fontosnak a vegetáriánus étrend minden lehetséges fórumon való népszerűsítését, pl. éttermeket tartunk fent, szakácskönyveket adunk ki, másrészt ezért igyekszünk a szegényélelmezési programunkat minél szélesebb körben végezni. Emellett azért az egészséges életmód egyéb elemeire is hangsúlyt fektetünk, például nagyon sok fiatalnak segítettünk már alkohol-, vagy drogproblémáik megoldásában.

Az ételosztás a vallásuk egyik terjesztési módjának tekinthető?

Igen is, meg nem is. Az ételosztásainkon mindig megszentelt ételt (szanszkritul: praszádamot) osztunk, mert, mint ahogy említettem, fontosnak tartjuk nemcsak a test, hanem a lélek táplálását is. De mivel a vallásunk szerint egyetlen Isten van, akit a különböző korszakok és kultúrák szerint más-más módon szólítanak meg, vagy aki más-más módon hangsúlyozza ugyanazt a morális igazságot, így számunkra nem az a lényeges, hogy minél többen tülekedjenek a Krisna-templomokban, hanem az, hogy a kegyesség, az elesettekről való gondoskodás Krisna, Jézus, Buddha vagy Allah által egyaránt inspirált univerzális elve érvényre juthasson, s a szívekben gyökeret verjen. A kegyesség aktív gyakorlása nélkül a vallás pusztán üres szólam, Istent nem érdekli, s egy centivel sem hoz közelebb bennünket hozzá. Éppen ezért mi soha nem kérdezzük a sorban állóktól, kiben és miben hisz, milyen politikai meggyőződéssel él, vagy hogy honnan és miért jött. Megkülönböztetés nélkül mindenkinek adunk ételt, s egy-két jó szót, ami sokaknál egy lakomával felér.

Lát-e valami megoldást arra vonatkozóan, hogy a világon megszűnjön az éhezés?

Mahatma Gandhi egyszer azt mondta, hogy “ A világ erőforrásai elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki szükségleteit, de nem elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki mohóságát.” Mi is úgy látjuk, hogy éhezés elsősorban nem az élelmiszerhiány, hanem az élelem rossz elosztása miatt van. Míg bizonyos helyeken a kukába kerül az étel, másutt pedig egy karéj kenyér sem jut az asztalra. Magyarországon az Ételt az Ételt Alapítványunk ezen úgy igyekszik segíteni, hogy kiépített és működtet egy rendszert arra, hogy a boltokban, üzletláncokban megmaradt, kidobásra ítélt, de még teljesen jó és nem lejárt szavatosságú ételeket összegyűjtse, majd eljuttassa a rászorulóknak.

Emellett látnunk kell, hogy a monokulturális gazdaságra való átállás nem sok jót hozott a harmadik világbeli országok számára. Azokon a tradicionálisan mezőgazdaságra berendezkedett területeken, ahol az emberek képesek voltak évezredeken keresztül megtermelni az élelmüket, ma már – éhbérért — csak export kakaót, banánt vagy ananászt termelnek. Noha a globalizáció kerekét nem lehet már visszafordítani, nagy segítséget jelenthetne az adott helyi termelők támogatása, az emberek alapvető élelmiszerek saját előállítására való oktatása és az önellátó farmközösségek számának növelése.

A harmadik fontos pont, ami az éhezés jelenségének globális megfékezésében nagy segítséget jelenthetne, az a vegetáriánus táplálkozásra való átállás, vagy legalább annak széles körben való elterjesztése. Ha a vágóállatok ellátására termelt, jelenleg használt takarmány-területek csak egy töredékén zöldség-, gabona- vagy gyömölcstermesztés folyna, a világon sokkal kevesebb ember éhezne. Krisna-völgyben pl. néhány hektáron egy 150 fős közösség teljes élelmiszer-ellátását biztosítani tudjuk.

Emlékszik még a legelső Ételt az Életért programra?

Az első ételosztásokon a rendszerváltozás környékén még javarészt hobókkal, “lecsúszott” alkoholbetegekkel, s néhány hajléktalan emberrel találkozhattunk. Mára a szegénység “arca” rendkívül megváltozott. Nem ritka, hogy a sorbanállók között diplomás, elsőre jól szituáltnak kinéző embereket látunk, vagy olyan családokat, akiknek épp még van tető a fejük fölött, de a gyerekeiknek megfelelőképpen enni már nem tudnak.

Milyen személyes benyomásai vannak a magyarországi ételosztásokról?

Igyekszem évente többször is részt venni az ételosztásban. Legutóbb karácsonykor voltam kint, ahol naponta 1600 embernek adtunk kiadós meleg ebédet és élelmiszer csomagot. Én a kenyeret osztottam. A felém nyúló, ráncos, életen át keményen dolgozó, ám ma mégis mások kenyerére szoruló kezek látványa mindig arra sarkall, hogy ezt a szolgálatot soha, semmilyen körülmények között ne hagyjam, hagyjuk abba.

(Megjelent a Vissza Istenhez Magazinban)