
Egy érme, egy döntés – és a Westend minket választott!
Az elmúlt egy évben a Westend ikonikus vízesésébe dobott érmékből 1 millió forint gyűlt össze.Ez önmagában is megható történet lenne

Az elmúlt egy évben a Westend ikonikus vízesésébe dobott érmékből 1 millió forint gyűlt össze.Ez önmagában is megható történet lenne

Újabb hétvége telt el szeretetlakomával December 13-án idén második alkalommal rendeztük meg adventi szeretetlakománkat Budapesten. Az eseménynek a VII. kerületi

A Haré Krisna Ételt az Életért Misszió szeretettel várja a rászorulókat 2025. december 13-án, 11:00 órától különleges Mikulásnapi ételosztást tartunk

Két város, száz történet, egyetlen közös érzés: a remény fellángolása Az Ételt az Életért a hétvégén olyan örömöt hozott két

Képzeld el: még be sem költöztünk az új budapesti telephelyünkre, de az udvar már most élettel telt meg. November 29-én

„Fél évre be fogom osztani a kis nyugdíjam mellé… ha ez a csomag nem lenne, akkor megkapaszkodhatnék egy fába, hogy

Az elmúlt hétvégén a Haré Krisna Ételt az Életért csapata is csatlakozott az Élelmiszerbank országos karácsonyi élelmiszergyűjtő akciójához. A kezdeményezéshez

Indul az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója! Az Élelmiszerbank november 14–16. között újra megszervezi országos tartósélelmiszer-gyűjtését, melynek célja: összeállítani az egymilliomodik

Három konténernyi, azaz összesen 1130 kilogramm frissen szüretelt, bio és permetmentes sütőtököt hoztunk el Krisna-völgyből, hogy eljuttassuk a szükség kosaraiba

Még a karácsonyi Szeretetlakoma eseménysorozat előtt ellátogattunk egy kis településére a Hajdú-Bihar vármegyei Gáborjánra, ahol meglepően szívélyes fogadtatásban volt részünk.