Az idei aranyhétvége különösen sűrű és tartalmas volt az Ételt az Életért számára. Péntektől vasárnapig három városban jártunk: Bonyhád, Békéscsaba és Debrecen adott otthont az ünnepi ételosztásoknak. Minden helyszínen más-más formában, de ugyanazzal a céllal voltunk jelen: meleg étellel, tartós élelmiszercsomagokkal és közösségi élménnyel segíteni a rászorulókat az ünnepek előtt.
Bonyhád – felkészülten, összefogással
Bonyhádon egy év után tértünk vissza, és már az első pillanatokban látszott, mennyit erősödött az együttműködés. A szervezésbe ezúttal az önkormányzati falubuszokat is bevonták, így mintegy húsz környező településrőlérkezhettek a családok, idősek és egyedül élők.
Az ételosztás gördülékenyen zajlott: 300 ember kapott meleg ételt és gazdag tartós élelmiszercsomagot. A falubuszok turnusokban érkeztek, mindenki tudta, mikor jön sorra, így nyugodt, méltóságteljes volt a kiosztás. Jó volt látni, hogy a közös tanulás és a helyi összefogás valódi eredményt hozott.
Békéscsaba – családi ünnep a Csabagyöngyében
Békéscsabán a Csabagyöngye Kulturális Központ adott otthont az Ételt az Életért családi rendezvényének. A helyszín évek óta biztos pontja ezeknek az alkalmaknak, ahol nemcsak ételt osztunk, hanem közösségi élményt is teremtünk.
Ezúttal 108 tartós élelmiszercsomag került kiosztásra, mintegy 200 fő számára, akik közül 100 gyermek volt. A gyerekeket pizza, édesség, valamint rengeteg lakossági felajánlásból származó játék várta – igazi játékos kavalkád alakult ki, ahol sok apró öröm talált gazdára.
A behir.hu is írt az eseményről:
Debrecen – meleg étel és figyelem vasárnap
Vasárnap Debrecenben zártuk az aranyhétvégét. Itt 140 rászorulót várt zöldborsóleves és gazdag élelmiszercsomag, valamint egy kisebb játékos vásár, amely szintén hozzájárult az ünnepi hangulathoz.
Több mint ételosztás
Az aranyhétvége három napja ismét megmutatta: ezek az alkalmak nemcsak az ételről szólnak. Találkozásról, figyelemről és közösségről – arról, hogy az ünnepek előtt senki ne maradjon teljesen egyedül.
Köszönjük mindenkinek, aki a szervezésben, az önkéntes munkában vagy támogatással hozzájárult ahhoz, hogy ez a három nap ilyen gazdag és emberi lehessen.
Még van pár nap karácsonyig.
Köszönjük ha segítesz! Segíts Te is! segitsteis.hu