Ételosztás, mint büntetés?
Június elején új program indult Alapítványunknál: a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Pártfogó Felügyelői Szolgálatával együttműködve fiatalkorú és fiatal felnőtt, enyhe bűncselekmények elkövetésében érintett személyek jóvátételi és közérdekű foglalkoztatásába kapcsolódtunk be. A program kezdete 2010 végére nyúlik vissza, amikor is a Pártfogó Felügyelői Szolgálat felkeresett minket, és egy Magyarországon is újszerűnek számító kezdeményezés kapcsán kérte az […]
Terülj-terülj asztalkám! – Gyermeknapi ételosztás
Szervezetünk 2011. május 20-án tartotta meg a már hagyományosnak számító, étel- és csomagosztással egybekötött gyermeknapi programját a XVIII. kerületi Speciális Oktató és Fejlesztő Intézmény (továbbiakban SOFI) fogyatékkal élő gyermekei és családtagjaik részére. A rendezvény egy SOFI által szervezett gyermeknap része volt, amely az egyik legfontosabb ünnep az intézmény életében: egy nap, ami igazán az ott […]
Új helyszínen folytatódik az ételosztás

Május 17, keddtől hagyományos délutáni ételosztásunk ezúttal már nem a Blaha Lujza téren, hanem a Teleki tér Dobozi utca felőli pontján folytatódik, minden munkanap délután fél háromkor. Az első ételosztást rövid megnyitó előzte meg. A helyszínen beszédet mondott Sántha Péterné, Józsefváros Önkormányzat alpolgármestere, Szilaj Péterné, alapítványunk szóvivője, valamint jelen volt Rimán Edina alpolgármester asszony is. […]
Búcsú a Blaha Lujza tértől – átköltözünk!
Alapítványunk egy igen sikeres évet tudhat maga mögött. Karácsonyi ételosztásunk előtt néhány héttel azonban a Fővárosi Közterület Felügyelet munkatársai megkeresték szervezetünket, hogy a Blaha Lujza téri ételosztást kertrendezés miatt szüntessük be a helyszínen és 2 nap múlva egy másik, általuk kijelölt területen, a Teleki téren folytassuk. Az osztópont áthelyezésétől idegenkedtünk, egyrészt azért, mert […]
Bajban a családok, bővül az élelmezési program
Az Ételt az Életért Alapítvány 2004-ben költözött Budapest II. kerületéből a III. kerületbe, Csillaghegyre. Egy 2009 januárjában indult III. kerületi program fejlesztésével és bővítésével Alapítványunk 2011-ben már heti öt alkalommal napi 400 adag ételt oszt szét székhelyének kerületében. Szervezetünk étkeztetési programjának a főváros kerületeiben három célcsoportja van: akik már részesülnek valamilyenfajta, de nem elégséges ellátásban, […]
Vegetáriánus népkonyha
„A vegetáriánus étel egy békés világot szimbolizál, amely mindenki számára elegendő élelmiszert biztosíthat.” A Magyarországi Hare Krisna Közösség többet tesz a rászorulókért, mint az állam (ez azért ebben a formában nem igaz, hiszen magunk is az államtól is kapunk támogatást, s szerk.). Amikor a Hare Krisna vallási közösség kopasz fejű férfijai és a lobogó, színes […]
2010. évi tevékenységének rövid bemutatása
Az alábbiakban röviden szeretnénk bemutatni, milyen eredményeket tudtunk felmutatni az elmúlt év során. Szociális munkánkat tekintve 2010 számunkra a növekedés évét jelentette, amit a kereskedelmi szektor természetesen épp ellentétesen él meg. A fővárosban utcai étkeztetésünk során az év eleji napi 300-ról több mint 500-ra nőtt az igénybevevők száma, akiknek hétfőtől péntekig osztottunk meleg ételt a […]
Országos karácsonyi szeretetlakoma
A Krisna-hívők több mint 20 éve szolgálják a társadalom elesettjeit, ételek ingyenes osztása útján. Karácsonykor rendezett akcióink immár az egész országra kiterjednek, de természetesen a fővárosban talál gazdára a legtöbb adomány. A programsorozat Budapest mellett 8 megyét érint, s a segélyakciók összesen 18 helyszínen, különböző időpontokban kerülnek megrendezésre. Budapesten öt helyszínen, öt különböző célcsoport számára […]
Ételt osztottak a Krisna tudatú hívők Miskolcon
Kétszáz adag ételt és forró teát osztottak szét a rászorulók között Krisna tudatú hívők Miskolcon az Európa téren. Az egyházközösség fontos feladatának tekinti, hogy segítse a rászorulókat, ezért az akciót a tél folyamán országszerte többször megismétlik majd. – írta a minap.hu
Közlemény
Közhasznú szervezetként alapítványunk minden évben örömmel fogadja az adózók 1%-os felajánlásait, melyet szociális étkeztetésre fordítunk. Az idei évben benyújtott felajánlások összegét (2.220.500 Ft) december folyamán kaptuk meg, amit így karácsonyi akcióinkra tudtunk fordítani. A jogszabályoknak megfelelően ezúton tájékoztatjuk kedves támogatóinkat a 2008. évben kapott támogatások felhasználásáról, a beszámoló itt megtekinthető. Köszönjük megtisztelő bizalmukat!