Adószámunk: 19140362-1-41 | Bankszámlaszámunk: 10300002-13798445-00014903 (MBH Bank)

Civil szervezetek a BNV-n

Két főtámogató – a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, illetve a Hungexpo Zrt. – jóvoltából 2012. október elején került megrendezésre a Budapesti Nemzetközi Vásár területén a Jótékonyságsziget, több mint 30 civil szervezet részvételével. A kollektív formában szervezett standon több figyelmet, nagyobb visszhangot kaphattak a hazai alapítványok.

A rendezvényen mi magunk is kiállítóként vettünk részt, s reményeinket leginkább Dr. Latorcai Csaba civil-társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár szavaival fejezhetjük ki: „Ha minden jól alakul, akkor a rendezvényen résztvevő civil szervezetek, a megjelent vállalatok és a BNV látogatói egyaránt elmondhatják, hogy az itt kialakított kapcsolatok, ismeretségek mindenki számára értéktöbbletet jelentenek.”

Mi is tapasztaljuk, hogy mára már a kereskedelmi szektorhoz hasonlóan az ilyen és ehhez hasonló marketing rendezvények egyre nagyobb jelentőséggel bírnak a civil szervezetek életében is, így e rendezvény is időszerűnek és célszerűnek mutatkozott. Az ilyen fórumok révén amellett, hogy a látogatókhoz közelebb kerülhetnek társadalmi ügyeink, közelebb kerülhetünk mi is, mint civil szervezet a cégekhez. Erre pedig egyre nagyobb szükség van manapság, hisz nyilvánosság nélkül nincs aktív és sikeres civil társadalmi szerepvállalás. Amellett, hogy a nonprofit szervezetek pályázatok útján, illetve lakossági támogatásokból (adományok, 1%-os felajánlások) is igyekeznek forrást teremteni, elkerülhetetlenül a gazdasági szektor szereplőivel is partneri viszonyba kell, hogy kerüljenek. A civileknek meg kell ismertetniük magukat a gazdasági élet szereplőivel, a vállalkozások egyenrangú partnereivé kell válniuk. A sikeres kapcsolatépítés így legtöbb esetben fokozza az adományozási kedvet is.

A civilek között is versenyhelyzet van: verseny az elnyerhető támogatásokért, a kapcsolati tőkéért, a támogatók bizalmának elnyeréséért, de még a közvélemény elismerésének megszerzéséért is küzdeni kell. A verseny már nem csupán a kereskedelmi szektort jellemzi tehát, hanem a civilek életében is jelen van, noha lassabb ütemben és némi késéssel.

A civil szektor több mint 20 éves hazai jelenléte után ezért a hatékonyabb működés érdekében szükség van arra, hogy egy-egy alapítvány a szervezetfejlesztés során alkalmazza a piaci profizmus egyes elemeit: a stratégiai és hosszú távú tervezést, a reális önértékelést, helyzetfelismerést, és az ezekre való megfelelő reagálást. A szervezetfejlesztés alapját pedig a marketingmunka jelenti. A civil szervezetek a siker érdekében kreatív-innovációs szemléletüket a profitszférára jellemző eredményorientáltsággal kell, hogy keverjék, így aztán a kommunikáció és a marketingmunka is elkerülhetetlenül jelen lesz életükben, akárcsak egy vállalatéban, annyi különbséggel, hogy nem kampányszerűen, hanem folyamatosan kell tudniuk eladni magukat. A marketing menedzsment által nyerik meg a civilek a támogatókat, és érik el az együttműködést, mert hiába tevékenykednek nonprofit alapon, a szervezet biztos financiális alapokon kell, hogy nyugodjon, ehhez pedig forrásokra kell szert tenniük. A nonprofitok pedig ugyanazokért a forrásokért kénytelenek felvenni a harcot, mint a for-profitok. A civilek a marketingfeladatok által tervezik tevékenységüket, szereznek nyilvánosságot kommunikációjukhoz, hiszen eseményeiket el kell, hogy adják, s ez kapcsolatfelvétellel, tárgyalással, profi menedzserek, pr-vezetők, és egyéb közszférabeli szereplők meggyőzésével jár, ilyen helyzetekben pedig egyenlő szakértelmű tárgyalópartnerként kell részt venniük. A szervezetfejlesztés, a marketingmenedzsment, és a források háromszöge alkot teljes egészet.


A kapcsolat, a jelenlét már rövidtávon is óriási lehetőséget jelentett számunkra, és úgy látjuk, komoly szemléletformáló erővel is bír. Örömükre szolgál, hogy élhettünk azzal a lehetőséggel, amit a NEFMI és a BNV tett lehetővé számunkra: hogy a legnagyobb magyar közönségvásáron kihasználhattuk a látogatók, a BNV-t „civilben” meglátogató üzletemberek, és a kiállítók jelenlétét információátadás és kapcsolatépítés céljára.