Christmas Food Distribution in Eger

Kiemelt karácsonyi ételosztást tartunk Egerben, december 21-én délben. 400 adag egytálételt és tartós élelmiszert juttatunk el a rászorulóknak. Az akcióban több olyan önkéntes is közreműködik, aki egri egyetemistaként korábban maga is igénybe vette Alapítványunk diákétkeztetési programját, ám most ő segít a bajbajutottakon.

Alapítványunk fő feladatának tekinti, hogy segítse a rászorulók, a szociálisan hátrányos helyzetűek illetve a beteg gyermekek étkeztetését. Egri Irodánkat 1999-ben alapítottuk azzal a céllal, hogy az alapítvány célkitűzéseit széleskörű civil összefogással megvalósíthassuk.

Az emberi szükségletek alapja az étkezés, a test fenntartása, mivel csupán ennek biztosításával képes az egyén fejlődni, gondolkodni és megoldani egyéb problémáit. Az Egerben működő Ételt az Életért Programirodánk munkatársai évek óta naponta félezer adag meleg ebédet osztanak ki a helyi rászorulóknak – ami éves szinten több mint 100 ezer tál meleg ételt jelent. Úgy véljük, a társadalom felemelkedése érdekében első lépésben az éhező rétegen kell segíteni. Kötelességünknek érezzük az elesett helyzetben lévő embertársaink megsegítését politikai, etnikai vagy vallási hovatartozásra való tekintet nélkül. Létminimum alatt élő nagycsaládosok, egyedülállók, idős nyugdíjasok, fiatal párok veszik igénybe leginkább a szolgáltatást.


2016-ban indult útjára a diákétkeztetési program, amelynek keretében az Eszterházy Károly Egyetem nehezebb sorsú hallgatói számára biztosítunk ingyenes ebédet. A hallgatók tanulmányi és fenntartási költségei sok családnak rendkívül megterhelőek, a cél azonban az, hogy a diákok a szakma vagy a diploma megszerzéséig az oktatásban maradjanak és összpontosítsanak tanulmányaikra. A felsőoktatásban résztvevő diákok terheinek enyhítésére létrejött szociális program folyamatos, de a legnagyobb igény a szorgalmi időszakban mutatkozik. A visszajelzések alapján a résztvevő napi 100 diák számára nagy segítséget jelent az ebédtámogatás. A változatos és egészséges egytálétel mellé kenyér és esetenként édesség is jár, melyet érvényes diákigazolványával bármely hallgató igényelhet.


During the Advent season, we are organizing holiday food distributions at 14 locations outside the capital, including Eger. During the Christmas event held on December 21, 400 needy residents of Eger will receive food assistance, including hot one-dish meals, fresh bread, non-perishable food packages (containing rice, oil, flour, and sugar), dairy products, sweets, and baked goods. Students from Károly Eszterházy University in Eger—who have themselves benefited from the foundation’s support in the past—will also assist with the distribution. Their goal is to give back to the organization and to experience the joy of giving after having themselves experienced what it is like to live in deprivation.