Adószámunk: 18095575-1-41 | Bankszámlaszámunk: 10300002-10631840-49020019 (MBH Bank)
Szerző: Admin
Megosztás

Az alábbiakban röviden szeretnénk bemutatni, milyen eredményeket tudtunk felmutatni az elmúlt év során. Szociális munkánkat tekintve 2010 számunkra a növekedés évét jelentette, amit a kereskedelmi szektor természetesen épp ellentétesen él meg.

A fővárosban utcai étkeztetésünk során az év eleji napi 300-ról több mint 500-ra nőtt az igénybevevők száma, akiknek hétfőtől péntekig osztottunk meleg ételt a Blaha Lujza téren. Itt az ebéd mellé vacsorára eltehető, egészséges ételeket is kaptak az emberek. 2010-ben összesen mintegy 150 000 adag étel talált gazdára ilyen módon.

Május óta emelt adagszámban, így már összesen 300 óbudai álláskereső, nyugdíjas és rászoruló család részére biztosítottunk gazdag ebédet, gyümölcsöt, tejterméket a hét 5 napján. Munkánkat az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központtal együttműködésben végezzük. Elismerésképpen a helyi Önkormányzat Képviselő Testülete a Fischer Ágoston Óbudai Szociális Díjat adományozta szervezetünknek.

2010-ben élelmiszer segélycsomag-küldő szolgáltatást indítottunk útjára, melynek keretében immár telephelyeinktől távol eső települések rászorulóit is támogatni tudjuk. A beérkező kérelmek elbírálását követően a jelentkezőknek egy több ezer forint értékű egységcsomagot juttatunk el. Az év során több mint 100 családon segítettünk ilyen módon.

Krízishelyzetbe került családokat nem csak Óbudán, hanem immár Újpesten is segítünk. A lecsúszási folyamat megállítása, a hajléktalan lét kialakulásának elkerülése, és a társadalomba történő re-integráció elősegítése érdekében szintén tartós élelmiszerekkel segítünk a Családok Átmeneti Otthonának lakóin.

A készételek mellett tartós élelmiszereket tartalmazó csomagokat is osztottunk, ebből 2010-ben több mint 4000 darab, egyenként közel 4000 Ft értékű csomag talált gazdára az országban.

Karácsonyi ételosztásunk során országosan 16 helyszínen, mintegy 6000 adag ételt, vagy élelmiszercsomagot osztottunk szét a rászorultak között, jellemzően szociális szervezetekkel együttműködésben. Budapesten 3 napon át, napi 1200 adag ételt és csomagot, valamint meleg ruhát, játékokat ajándékozunk szegény emberek, családok tömegeinek.

Katasztrófa áldozatainak megsegítésében aktívan vett részt szervezetünk 2010-ben. A Haitit ért földrengés, a nyári észak-magyarországi árvizek, majd a vöröiszapömlés idején önkénteseink meleg ételekkel segítették a mentésben résztvevők munkáját. Sok ezer adag megszentelt étel talált gazdára e sajnálatos események kapcsán, s Haitit megjárt önkénteseink erőfeszítéseikért állami kitüntetésben is részesültek.

Gyermekétkeztetési programunk keretében idén Farsang, a Gyermeknap, és Mikulás alkalmával, Budapesten a Speciális Oktató és Fejlesztő Intézmény fogyatékkal élő gyermekeinek, Józsán a debreceni családsegítő hétvégi táboraiba, valamint Erkre, kisebbségi családok gyermekei számára szállítottunk hidegcsomagokat, meleg ételt, édességeket, ajándékokat.

Az év során számos kulturális, gasztronómiai, ifjúsági és szociális rendezvényen képviseltük szervezetünket, nem csak kiadványokkal, előadásokkal, hanem természetesen ételeinkkel is. (Óbudai Civil nap, Eger Ünnepe, Hegyalja Fesztivál, Tégy a szegénység ellen Nap, Egyenlítő Játszótér stb.)

Az év folyamán 100-nál is több önkéntes részvételével szerveztük megmozdulásainkat. Célcsoportunkat a háztartással nem rendelkezők, a létminimum alatt élők, a kisnyugdíjasok, és a nagycsaládosok alkotják. A fenti társadalmi rétegződéseken kívül roma családok, kallódó fiatalok (kábítószerfüggők, állami gondozottak), fogyatékkal élők, csökkent munkaképességűek, munkanélküliek, és egyéb rászorulók is megjelennek, így karitatív munkánk az esélyegyenlőség elősegítése és megteremtése jegyében zajlik.

Szeretnénk ezúton is megragadni az alkalmat, hogy kifejezzük köszönetünket partnereinknek, támogatóinknak, segítőinknek, és jóakaróinknak, akik erőt, lelkesedést, lehetőségeket adnak sokszor nem könnyű munkánkhoz!

Kapcsolódó bejegyzések