Május 17, keddtől hagyományos délutáni ételosztásunk ezúttal már nem a Blaha Lujza téren, hanem a Teleki tér Dobozi utca felőli pontján folytatódik, minden munkanap délután fél háromkor.
Az első ételosztást rövid megnyitó előzte meg. A helyszínen beszédet mondott Sántha Péterné, Józsefváros Önkormányzat alpolgármestere, Szilaj Péterné, alapítványunk szóvivője, valamint jelen volt Rimán Edina alpolgármester asszony is. A megnyitón szintén részt vettek a Fővárosi Közterület Felügyelet vezető képviselői, Pető György igazgató, Hajnal Zsolt közterületi igazgató, valamint a Fővárosi Csatornázási Művek üzemeltetési osztályvezetője, Zimber Ferenc nekik az alapítvány külön köszönetét fejezte ki az együttműködésükért. Józsefváros Budapestnek az egyik rászorulókkal leginkább terhelt kerülete, az ételosztás elköltöztetésével a kerület, és egyben a főváros egyik legforgalmasabb tere tehermentesült.
A köszöntőkben a felek kiemelték, hogy Józsefváros Önkormányzata, az FKF, valamint az Ételt az Életért program együtt kíván megoldást találni a kialakult helyzetre. Sántha Péterné beszédében hangsúlyozta, Józsefváros eddig is rendkívül sokat tett a szegény emberekért és a hajléktalanokért is. Szilaj Péterné reményét fejezte ki, hogy a Teleki téri átmeneti helyszínt idővel egy állandó és fejlett ételosztó pont válthatja fel. A Fővárosi Közterület Felügyelet és a Fővárosi Csatornázási Művek közös hozzájárulásaként hulladékgyűjtő konténereket és két mobil mosdóhelyet is elhelyeztek az ételosztás igénybevevői részére a tér egy sarkában, melyek kulccsal zárhatók és hetente takarításra kerülnek.
A költözés miatt az igénybevevők létszámát tekintve némi visszaesés tapasztalható, ahogy az az előzetes felmérések alapján várható volt. Első nap valamivel több, mint 300 adag fogyott a téren. Alapítványunk az elkövetkezendő időszakban átmenetileg a Teleki téri helyszínen folytatja tehát ételosztó misszióját. Kérjük tisztelettel a média képviselőit, hogy az átköltözés tényéről minden lehetséges módon adjanak hírt, hogy az eljuthasson a szolgáltatást igénybe vevő minden egyes érintetthez.
A tapasztalatok szerint egyébként az elmúlt esztendőben a sorban állók között megsokszorozódott a nehéz helyzetben lévő nagycsaládosok, eladósodottak, rászoruló kisnyugdíjasok, illetve egészségügyi okok, leépítések, előrehaladott kor, stb. miatt munkanélkülivé vált emberek száma.
A kiosztott laktovegetáriánus ételek nem csak egészséges, gyermekeknek is bátran adható finomságok – mesélik -, hanem Istennek felajánlott, megszentelt, úgynevezett lelki ételek, amelyek a test táplálása mellett a lélek elégedettségére is szolgálnak. A programban önkéntesként tevékenykedő hívők vallják, hogy ahhoz, hogy a társadalomnak valaki hasznos, konstruktív tagjává tudjon válni, elengedhetetlen, hogy minden nap elégséges és egészséges táplálékhoz jusson. Az elszegényedett rétegek felemelésének egyik módja pedig az, hogy legalapvetőbb igényünket, az étkezést, összekapcsoljuk Istennel. Ezért az étkeztetés lehetőséget biztosít arra is, hogy a társadalom leszakadt rétegei ismét beilleszkedjenek annak menetébe.
Több száz kg jó minőségű, friss csiperkegombát kaptunk a Magyar Élelmiszerbanktól. Ebből 250 kg-ot Egri Irodánkhoz juttattunk el, de vittünk belőle Budapestre a Népligetbe is, ahol sorban álló vendégeink hálás szívvel fogadták, hiszen kiváló vacsora vagy ebéd készíthető belőle másnapra. Gombát nem használunk a főzéshez, de mivel növényi alapanyagról van szó, szívesen kiosztjuk nélkülöző vendégeinknek. […]
Nemcsak a májust zártuk gyereknapi programokkal, hanem a júniust is így kezdtük. Egri önkénteseink egy környékbeli óvodába látogattak el, ahol halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek vendégeskednek. A kicsiknek LEGO-t és finomságokat, édességeket vittek ajándékba a fiúk, aminek nagyon örültek. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a méltó gyermekkor, az egészséges és bőséges élethez való jog. […]