Adószámunk: 18095575-1-41 | Bankszámlaszámunk: 10300002-10631840-49020019 (MBH Bank)
Szerző: Admin
Megosztás

A díjat a III. kerületben élő, rászoruló személyek és családtagjaik élethelyzetének javítása érdekében kifejtett áldozatos munkájukért vehették át az alapítvány önkéntesei.

A Krisna-tudat filozófiájától és életmódjától elválaszthatatlan a karitativitás, embertársainkon való segítés, a mások iránt való odaadás. Az Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének szegényélelmezési programja, amely egy nemzetközi mintára működik, a Food For Life Global élelmezési programcsoportjába tartozik.

Az Ételt az Életért kezdeményezést még Ő Isteni Kegyelme Sríla Prabhupáda indította útjára 1972-ben, egy indiai üzletemberrel összefogva, amikor is mély nyomot hagyott benne egy élmény: egy kalkuttai templom mögött, közvetlenül a tövében, gyermekek tucatjai kaptak össze az ott lerakott ételmaradékokon. Az esett megdöbbentő volt, de koránt sem egyedi, sokkal inkább mindennapos.

Sríla Prabhupáda megalapítva a Food For Life szervezetét azzal a kívánsággal fordult tanítványai felé, hogy a Krisna-templomok bő 10 kilométeres körzetében egyetlen ember se éhezzen. Követői évtizedeken keresztül igyekeztek teljesíteni ezt a kérést és nem csak a templomok körül, hanem szerte a világban megkezdték a rászoruló személyek élelmezését, gyakran napi szintű ellátását. A szegénység elleni küzdelem mellett nagy hangsúlyt kapott a katasztrófahelyzetekben történő helytállás is, amikor egyszerű körülmények között kellett gyorsan, olcsó és tápláló ételeket előállítani, sokszor éhes szájak ezrei számára.

Bő negyed évszázadnyi tevékenység után a Szociális Munka Napja alkalmából ételosztási programunk különleges elismerésben részesült. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő testülete 2010. október 29-én úgy határozott, hogy az évente egyszer odaítélhető Fischer Ágostonról elnevezett, Óbudai Szociális Díjat, a kerületi jótékonysági szervezetek közül az Ételt az Életért alapítvány kapja. A díjat a III. kerületben élő, rászoruló személyek és családtagjaik élethelyzetének javítása érdekében kifejtett áldozatos munkájukért vehette át a kuratórium képviselője. Ez a segítségnyújtás nem csak a meleg étel osztásában, hanem alkalmanként tartós élelmiszercsomagok, ruhák, játékok kiosztásában is megnyilvánult, legismertebb mégis, hogy mind az Óbudai Családsegítő közreműködésével, mind a Blaha Lujza téren, a hét 5 napján, napi több száz adag főtt, friss készételt osztanak ki a hívek. Noha ez előbbi helyszínen való segítséget úgy vállalták el a program működtetői, hogy sem tárgyi, sem a személyi feltételek nem biztosítottak még számukra kielégítő módon munkájukhoz.


A megtisztelő elismerés pénzjutalommal is jár, amelyet szintén az életosztási programjukba forgatnak majd vissza az alapítvány önkéntesei – tudtuk meg Szilaj Péterné alapítványi szóvivőtől, aki a rendezvényen azt is kiemelte, mindez nem csak a most kitartóan tevékenykedő emberek érdeme, hanem elsősorban a program megálmodóit,
lelki tanítómestereik keze munkáját dicséri.

Az alapítványban tevékenykedők továbbra is várják a segítő felajánlásokat az ételosztási program fejlesztéséhez és fenntartásához, az adagszámok növeléséhez.

www.karitativ.hu

Kapcsolódó bejegyzések