Adószám 18095575-1-41 | Bankszámlaszámunk: 10300002-10631840-49020019 (MBH Bank)
Szerző: Admin
Megosztás

Alapítványunk 2004-ben költözött Budapest III. kerületébe, Csillaghegyre. Egy 2009 januárjában indult kerületi program fejlesztésével és bővítésével odáig jutottunk, hogy 2012-ben heti 5 alkalommal, két helyszínen, naponta 600 adag ételt osztunk szét székhelyünk kerületében.

Szervezetünk szociális alapellátást nyújt, ezen belül népkonyhai étkeztetéssel foglalkozik. A szolgáltatásra a főváros kerületeiben kimagasló igény van. Alapítványunk eddig egyik legismertebb programja a Blaha Lujza téri ételosztás volt, amely 2011 májusában a Teleki László térre helyeződött át, ahol több száz ember étkezik naponta. Az itt ellátottak egy része már részesül valamilyenfajta gondozásban, másik része egyelőre keresi a szociális támogatásokat. A rászorulók egy csoportja azonban önmagának sem ismeri be jogosultságát, és tartózkodik a segélyek elfogadásától – szervezetünk az utóbbi két célcsoport felkutatásán, elérésén fáradozik.

Óbudán a hajléktalan-ellátás területén a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nyújt széleskörű szolgáltatást, az idősek, a családok, és a fogyatékosok gondozása a kerületi és fővárosi intézmények jóvoltából szintén színvonalasan zajlik, ezért úgy véltük, hogy a sokgyermekes családok, illetve a létminimum alatt élő emberek étellel való ellátása az, amiben szervezetünk a leghatékonyabban tudna segíteni. Olyan családokon, akik nehezen vagy egyáltalán nem vállalják fel hányatott sorsukat a nyilvánosság előtt, azokon, akik a gyermekeik száma, vagy életkörülményeik miatt nem képesek részt venni belvárosi ételosztásunkon. Az ellátás típusára vonatkozóan számunkra is a fővárosban zajló integrált ellátás irányvonala a meghatározó, célunk ezért az együttműködésben zajló, az ellátórendszer összefogásán alapuló, minél sokoldalúbb szolgáltatás kidolgozása volt.

Alapítványunk 2008-ban konkrét tárgyalásokat kezdett meg a III. kerületben történő felelősségvállalásunk ügyében, s ezek gyümölcseként 2009-ben indult útjára családsegítő programunk. A helyi polgármester, Bús Balázs úr, és az Önkormányzat Szociális Osztályának közreműködésével elsőként azokat a kerületi lakosokat igyekeztünk elérni, akik kapcsolatban állnak a Családsegítő Szolgálattal, s a program kezdetekor az 1200 érintett közül a leginkább rászorulókat értesítette ki. Kezdetben a kaszásdűlői Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ udvarán, szombatonként, folyamatosan növekvő létszámmal 300 fő részesült támogatásban, a létszám pedig évről évre növekedett.

Összetételét tekintve a célcsoportot családok, nyugdíjasok, leszázalékoltak, munkanélküliek, illetve a családsegítő munkatársainak megítélése alapján a kerületben leginkább nélkülözésben élő rászorulók alkotják. A családgondozókhoz fordulók között sokan vannak, akiknek ez az egyetlen lehetőségük a napi egyszeri meleg étkezésre. Vannak, akik a szó szoros értelmében nem éheznek, mindazonáltal nem képesek maguknak tápláló, minőségi ételt beszerezni. A Családgondozó szerint az igénybevevők 80%-a az anyagi nehézségek (eladósodás, bedőlt hitelek, alacsony nyugdíj, stb.) és a munkanélküliség miatt igényel támogatást, így ha az étkezése megoldódik, akkor az ezáltal megtakarított pénzösszegből képesek tartozásaikat törleszteni, kifizetni a rezsiszámlákat, vagy a számukra gyakran luxuscikknek számító gyógyszert, pelenkát, szemüveget, stb. megvásárolni.

2010-ben nagy előrelépés történt, mert szervezetünk felajánlotta, hogy a heti egyszeri ellátást heti 5 napra tudja bővíteni, majd további fejlesztés révén 2011-től 300 adag helyett már napi több mint 400 adag ételt kiszolgálását is vállalni tudtuk. Mostanáig heti 5 napon át, két helyszínen felváltva zajlott az ételosztás: a békásmegyeri osztóponton kedd-szerda-csütörtökön, és egy belső-óbudai helyszínen pedig pénteken és szombaton. A támogatottak a vegetáriánus ebéd mellé kenyeret, joghurtot és gyümölcsöt is mellékelünk, így egy valóban kiadós, egészséges, gazdag és tápláló menüvel látjuk vendégül a családok minden tagját.

2012-ben Bús Balázs polgármester úr kérésére változtatunk az eddigi struktúrán. A jogosultak közül ugyanis sokan jelezték, hogy mivel az utazás is pénzbe kerül, sajnos csak a hozzájuk közelebb eső osztóponton tudják átvenni a nekik járó ételt, így csak heti 2 vagy 3 alkalommal tudják igénybe venni a segélyt. Mindemellett a családsegítőnél is újabb és újabb nevek kerülnek az ellátásra jogosultak folyamatosan bővülő várólistájára. Szervezetünk ezért úgy határozott, hogy novembertől heti 5 napon át már mindkét helyszínen, Békásmegyeren és Kaszásdűlőn is párhuzamosan tart ételosztást, így a kiszolgált adagok száma is növekedni fog, hisz többen tudnak eljönni az ételért – Kaszásdűlőre 250, Békásmegyerre 350 fő ebédjét szállítjuk. A bővítés természetesen szervezetfejlesztést, tárgyi eszköz-beruházást is igényelt, melyhez Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat képviselő-testülete is támogatást szavazott meg.

Kapcsolódó bejegyzések