Idén sem marad el az összefogás a rászorulókért, a Karácsonyi Szeretetlakoma

Szerző: Admin
Megosztás

Az Ételt az Életért, a Krisna-hívők ételosztó, humanitárius szolgálata évről évre krízisek egymásutánjában segíti hazánk rászoruló lakosságát.

„Most többen kérik az ételcsomagjainkat, mint eddig, hiszen ugyanazokért az alapvető élelmiszerekért idén már 30-50%-kal többet kell fizetnünk a boltban, mint 1 évvel korábban!” – meséli Szanyi-Karl Attila, az alapítvány vezetője.

Pénzbeli hozzájárulás

Minden forint számít

 

A krízisnek leginkább azok a családok kitettek, akik nem rendelkeznek semmiféle pénzügyi tartalékkal és a keresetük a bérminimum körüli értéken mozog, hónapról hónapra élnek. A városi és a vidéki szegénység egészen más jelleget ölt. Míg vidéken a munkanélküliség vagy akár a segélypontokra történő eljutás a legnagyobb probléma, egy családi ház befűtése is komoly befektetés, addig a városi szegénységnek egészen más arca van. Ha a lakók rendelkeznek saját lakással, még jó helyzetben vannak, ha albérletet kell fizetni, az a bevételek 80-90%-át is elviszi. Az Ételt az Életért Alapítvány ételosztásain is egyre több a dolgozó, átlagkeresetű rászoruló, akik az alapvető kiadásaik mellett már nem tudják megvásárolni a szükséges élelmiszereket, és egyre nehezebben tudják kifizetni megnövekedett rezsiköltségeket. 

 

Az Ételt az Életért szolgáltatását azért választják, mert tudják, hogy friss vegetáriánus, gazdag, bőséges ételeket kapnak, mellé pékárut, gyümölcsöt, zöldséget, és kiegészítő termékeket vihetnek haza.

 

Az Ételt az Életért Alapítvány egész évben azért dolgozik, hogy meleg ebéddel és élelmiszermentésből származó még jó állapotú alapanyagokkal lássa el a bajba kerülteket. Évente fél millió tál meleg ebéddel és több száz tonna tartós élelemmel segítenek, a fővárosban 5 osztóponton, Somogy megyében, Egerben és Debrecenben. A Karácsonyi Szeretetlakomára, amelyet már 3 évtizede rendezik meg hazánkban a Krisna-hívők, 6000 embert várnak országszerte! Az akcióhoz évről évre hírességek, sportolók, művészek csatlakoznak. A Krisna-hívő lelkészek önkéntes szolgálatot ajánlanak ezen a napon. Ők már el sem tudnák képzelni a karácsonyt máshogy: „A bejgli, az ünnepi asztal finomságai megvárnak” – tartják. A Karácsony attól teljes, hogy több ezer ember életét teszik örömtelivé a szeretet ünnepén.

 

Az Ételt az Életért jelenleg egy új épületkomplexum létrehozásán is fáradozik, amelyben nagyobb konyha és újabb főzőüstök beállítása biztosítaná az ételosztó kapacitás növelését. A fejlesztéshez és a Karácsonyi Szeretetlakomához egyaránt az adományozók kedves támogatását várják.

Nem árt tudni, hogy

Az akciókat adományoddal itt támogathatod már néhány kattintással: www.eteltazeletert.hu www.karitativ.hu

 

Adhat telefonos adományvonal: 13600 / 33 kód tárcsázd a kicsöngés után, vagy küldd el sms-ben. Hívásoddal 500 Forint adománnyal segíted az Ételt az Életért munkáját!

 

Az adventi ünnepi ételosztó akciósorozatról részletek hamarosan!

(Cover fotó: Béres Márton)

Kapcsolódó bejegyzések