Adószám 18095575-1-41 | Bankszámlaszámunk: 10300002-10631840-49020019 (MBH Bank)
Szerző: Kata
Megosztás

Két hete kezdődött el a Krisna-tudatú hívők Országos Karácsonyi Szeretetlakomája – vagyis az éves legfontosabb munkánk az Ételt az Életértnél. Célunk, hogy ételosztásokkal minél több rászorulót érjünk el, ám lehetőleg elkerüljük a tömeget; így idén a Blaha Lujza téri nagyszabású rendezvény helyett több helyszínen, más-más időpontban, kisebb csoportoknak osztunk ételt és élelmiszer adományokat.

Országosan összesen 6500 segélycsomaggal és ebéddel vendégeljük meg a rászorulókat. A leginkább elesett embereket a helyi önkormányzatok és családsegítő szolgálatok, valamint a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei közreműködésével érjük el. A vidéki ételosztások Somogy, Borsod és Heves megyében 18 települést, Budapesten pedig a BMSZKI 12 egységét érintik, és az elmúlt hetekben már 5 fővárosi helyszínen jártunk!

„A rengeteg segélykérő telefonhívás, e-mail és üzenet azt jelzi számunkra, hogy ennél még sokkal több segítségre is szükség lenne az országban.” – mondta el Szilaj Péterné, szóvivő. „Idén megnövekedett a rászorulók köre, az ételosztások igénybevevői közül minden negyedik-ötödik a koronavírus következménye miatt szorul segítségre. A jelen körülmények között nagy kihívást jelent az ételosztások megszervezése és a biztonságos lebonyolítás.”

Az Ételt az Életért humanitárius programunk 30 éve azon dolgozik, hogy a leginkább kiszolgáltatott embereket a felszínen tartsa, ezért nap mint nap egészséges, tápláló, vegetáriánus ételeket osztunk. Az ünnepek alkalmából ezt olyan tartós élelmiszer alapanyagokkal egészítjük ki, amikből vendégeink maguk is tudnak főzni. Ennek köszönhetően a rászoruló családoknak is lehetőségük nyílik arra, hogy szeretteik ünnepi ebédjéről maguk gondoskodjanak, épp mint egy normál háztartásban. A közös étkezés ugyanis a családok egyik legfontosabb megtartó ereje.

Karácsony napjain a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei rászorulóit látogatjuk majd végig. Az ünnepi ebédet előre kiporciózva szállítjuk ki, a tégelyekre pedig egy-egy kedves, személyes ünnepi jókívánságot is felragasztunk. Ezeket az üzeneteket az egyház jóakarói és támogatói kifejezetten a nehéz sorsú emberekre gondolva fogalmazták meg. Ezzel az apró gesztussal próbáljuk elviselhetőbbé tenni a nélkülözést a szeretet ünnepén.

Munkánkat itt támogathatjátok: www.eteltazeletert.hu

(Fotók: Balogh Tas, Filo Foto)

Kapcsolódó bejegyzések