Szervezetünk 2011. május 20-án tartotta meg a már hagyományosnak számító, étel- és csomagosztással egybekötött gyermeknapi programját a XVIII. kerületi Speciális Oktató és Fejlesztő Intézmény (továbbiakban SOFI) fogyatékkal élő gyermekei és családtagjaik részére.
A rendezvény egy SOFI által szervezett gyermeknap része volt, amely az egyik legfontosabb ünnep az intézmény életében: egy nap, ami igazán az ott tanuló, nevelkedő gyermekekről, a játékról, örömről szól. A program, amelyen az intézmény 200 tanulója mellett családtagok is részt vehettek, délelőtt 9 órakor kezdődött. Bevezetésképpen a gyermekek környezetkíméléssel, környezetvédelemmel, fenntartható fejlődéssel kapcsolatos, felnőttek számára is igen tanulságos plakátokat, rajzokat készítettek, majd a közös programkezdés után kisebb csoportokra osztva játékos vetélkedőn vettek részt.
A kemény munka után jöhetett a jól megérdemelt jutalom! A játékos feladatok után a gyermekeket alapítványunk önkéntesei várták, akiktől egy bőséges édességet, gyümölcsöt, tartós élelmiszereket tartalmazó ajándékcsomagot vehettek át. A csomagok átadása közben tradicionális indiai zenét játszottunk a fiatalok szórakoztatására, amibe a gyerekek, egyesek szüleikkel együtt vidáman becsatlakoztak, együtt énekeltek, tapsoltak velünk. A sokéves hagyományt követve és közkívánatra , eredeti indiai recept alapján készült epres ízesítésű darapudingot (halavát) is osztottunk, ami szintén hatalmas sikernek örvendett.
Jó volt látni a sok őszinte, kedves mosolyt, a gyermekek és a szülők felszabadult jó kedvét, és azt, hogy egy kicsi törődéssel, figyelmességgel mekkora örömet lehet szerezni másoknak! Jövőre folytatjuk!
A program a Magyar Élelmiszerbank Egyesület Terülj-terülj asztalkám! elnevezésű pályázati programja révén jöhetett létre, amit ezúton is köszönünk. A pályázatról a Klubrádió is beszámolt, az adás itt hallgatható meg.
A programra a Kossuth Rádió Esti beszélgetés című magazinműsorának riportere is elkísért bennünket. A műsor készítője valójában szervezetünk egy napjáról készített hangösszeállítást, s a felvételek épp e nap folyamán kerültek rögzítésre. Az adás hanganyaga, melyben az Alapítvány önkéntesei, valamint a gyermekjóléti intézmény munkatársa is megszólal, az alábbi linken hallgatható meg:
Több száz kg jó minőségű, friss csiperkegombát kaptunk a Magyar Élelmiszerbanktól. Ebből 250 kg-ot Egri Irodánkhoz juttattunk el, de vittünk belőle Budapestre a Népligetbe is, ahol sorban álló vendégeink hálás szívvel fogadták, hiszen kiváló vacsora vagy ebéd készíthető belőle másnapra. Gombát nem használunk a főzéshez, de mivel növényi alapanyagról van szó, szívesen kiosztjuk nélkülöző vendégeinknek. […]
Nemcsak a májust zártuk gyereknapi programokkal, hanem a júniust is így kezdtük. Egri önkénteseink egy környékbeli óvodába látogattak el, ahol halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek vendégeskednek. A kicsiknek LEGO-t és finomságokat, édességeket vittek ajándékba a fiúk, aminek nagyon örültek. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a méltó gyermekkor, az egészséges és bőséges élethez való jog. […]