Adószámunk: 18095575-1-41 | Bankszámlaszámunk: 10300002-10631840-49020019 (MBH Bank)
Szerző: Kata
Megosztás

Az elmúlt két év világjárványának lenyomataként még erősebben tapasztaljuk a nagyvárosokban és vidéken is, hogy nehezebb lett az élet – emelkedtek az élelmiszerárak, az üzemanyag ára az egekben, komplett szektorok mentek csődbe. Több lett a támogatásra szoruló család, az egyedülálló emberek is nagyobb kutyaszorítóba kerültek, mint eddig voltak. Az áremelkedések azonban magukat a segélyszervezeteket is nehéz helyzetbe sodorják.
Ételt az Életért humanitárius programunk dolgozói minden évben négyszer tartanak kiemelt akciót a rászorulók megsegítésére, a soron következő, ünnepváró ételosztásra november 6-án 12 órakor kerül sor, ezúttal új helyszínen, a 7. kerületi Almássy téren.
A kiemelt akció során az 500 adag meleg ebéd mellé élelmiszer segélycsomagot is osztunk a sorban állóknak. Ezúttal azonban – legjobb szándékainkkal ellentétben – a megszokott 20 különféle termék helyett most 10, azaz épp fele annyi tartós élelmiszert tudunk csak a csomagba helyezni, s ezzel az árak folyamatos emelkedése okolható. „Most ez a tíz féle élelmiszer kerül 4000 Ft-ba, míg korábban jóval több árucikket tudtunk beszerezni ebből a keretből. Ugyanakkor igyekszünk olyan főzési alapanyagokkal segíteni, amelyek beszerzése a leginkább megterhelné a rászorulók pénztárcáját, ilyenek a cukor, az olaj, a konzervek, a margarin, de a csokoládé sem maradhat el, hiszen ettől válik ajándékká egy segélycsomag.” – mondja Szilaj Péterné, szóvivő. Napi ételosztásaink által pedig továbbra is támogatjuk és erősítjük a kiépült szociális védőhálót, ezzel kívánjuk megállítani a nélkülöző családok és idős emberek életminőségének további romlását.
A novemberi, ünnepváró segélyakcióra elsősorban hetedik kerületi lakosokat várjuk, de az igényekre való tekintettel jóval több adaggal készülünk, hogy senki se távozzon éhesen, üres kézzel. A csomagosztások iránt ugyanis folyamatos az érdeklődés, a pandémia időszaka alatt egyre többen bukkannak fel segélyszervezetünk látókörében.
Továbbra is – mondhatni még inkább – várják cégek és magánszemélyek támogatását, a felajánlásokat az http://eteltazeletert.hu/ oldalon tudjuk fogadni. A 13600-as adományvonalra küldött sms-sel is támogathatjátok az ételosztás ügyét, ha az üzenetbe a 33-as kódot írjátok be. Az sms vagy a hívás 500 Forinttal segít.
(Fotó: Pavel Bogolepov)

Kapcsolódó bejegyzések