Adószámunk: 18095575-1-41 | Bankszámlaszámunk: 10300002-10631840-49020019 (MBH Bank)

Karácsonyi apróságok – élelmiszergyűjtő akciót szervezünk

Idén bárki csatlakozhat szokásos, több ezer fős karácsonyi akciónkhoz azzal, hogy vásárol néhány apróságot, amit aztán segítünk eljuttatni a leginkább rászorulókhoz. Habár az év nagyobb része már eltelt, és igen tartalmas és eseményekben gazdag hónapokat tudhatunk magunk mögött, még korántsem vagyunk túl az idei munka nehezén. Még előttünk állnak az év legnagyobb akciói, a Karácsonyi […]

Fotópályázat nyertesei lettünk

A hazánkban 8 éve működő Magyar Élelmiszerbank Egyesület szeptemberben egy fotópályázatot hirdetett meg, melyen az alapítványunk által beküldött (alább látható) fotó nyerte az első helyezést. Az Élelmiszerbank célja összegyűjteni azokat az élelmiszereket, amiket a cégek vagy élelmiszerláncok vagy önszántukból ajánlanak fel segélyezési célra, vagy valamilyen oknál fogva nem tudnak értékesíteni, noha emberi fogyasztásra alkalmasak. Ezeket […]

Bőséges menü az Élelmezés Világnapján

Alapítványunk az október 16-17-i Élelmezés Világnapjáról és a Szegénység Elleni Küzdelem Napjáról különleges ételosztással emlékezik meg. Állandó osztópontunkon, a  Blaha Lujza téren a mindennapos menü mellé az ellátottaink szempontjából különlegesnek számító élelmiszereket szolgálunk ki. Ilyenek például a rozskenyér, a gyümölcs, gyümölcslé, olajos magvak, stb. Célunk az ételosztással nem csupán az éhező emberek létfenntartása, hanem az […]

A Jótékonyság Nemzetközi Napja

Idén először ünnepeltük meg a Jótékonyság Nemzetközi Napját, melyet az ENSZ-közgyűlés magyar kezdeményezésre fogadott el. A világnapot szeptember 5-ére tűzték ki, Boldog Kalkuttai Teréz anya halálának napjára. A jeles napról szervezetünk is megemlékezett, és úgy gondoljuk, az eseménynek nem csupán a jótékony munkát végző szervezetek, de minden egyén számára jelentősége van. Alapítványunk legfontosabbnak az elesett […]

Magánadományokból komplex segélyprogram – új telephely nyílt Pécsett

2013 augusztusában egy újabb, a pécsi telephellyel bővült Alapítványunk országos hálózata, mely szeptemberben máris iskolakezdési támogatást nyújt 200 helyi család részére. A pécsi iroda létrejötte egy teljesen alulról induló kezdeményezés eredménye. Pécsett sok évre nyúlik vissza az ételosztások története: az elmúlt évtizedben önkénteseink kiemelt ünnepekhez kapcsolódóan sok alkalommal szerveztek étel-, ill., csomagosztásokat, de a helyi […]

Nyári gyermektábor támogatása

A nyár folyamán is fenntartott mindennapos étkeztetéseink mellett hátrányos helyzetű gyermekek étkeztetésére is lehetőségünk nyílt. Létezik ugyanis egy olyan kobudo harcművészeti edzőtábor, mely idén 26. alkalommal került megrendezésre a délegyházi 4-es bányatónál. A 600 tagot számláló Távol-Keleti Harcművészeti Egyesület által szervezett, Európában egyedülálló összejövetelre idén is minden magyar, illetve szomszédos országokban élő tanítvány eljött, hogy […]

Elhalt a hagyomány – ezreket étkeztetünk Indiában

A mumbai-i Krisna-központ több ezer gyermek napi ebédjét biztosítja. A szervezők szerint a receptek titkos összetevője a szeretet, az odaadás, és az együttérzés, mely a tisztaság páratlan ízét kölcsönzi az ételeknek. E lelki táplálék osztásával világszerte igyekeznek segíteni a kizsákmányolás áldozatain, és ezáltal egyensúlyt teremteni a Föld lakosságának élelmezésében. Bár az Ételt az Életért elnevezésű […]

Árvizi jelentés 2013

Amint azt az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága körlevelében kérte, a magyarországi egyházak és civil szervezetek – ahogyan maga az Ételt az Életért Alapítvány is – legjobb képességeikkel igyekeztek segíteni az árvízi munkálatokat. Alapítványunk, mely országosan naponta közel 2000 adag meleg ebéddel szolgálja társadalmunk elesettjeit, az idei, és mindezidáig […]

Civil Rádió 2013. 06. 15.

A 2013. évi, eddigi legmagasabb dunai árhullám elleni védekezés nagy erőfeszítést és összefogást követelt az országtól. Szervezetünk jó szokásához híven ez alkalommal is ételosztással segítette a védekezésben részt vevők munkáját. Az egy hétig tartó rendkívüli helyzetben átélt tapasztalatairól hallható beszélgetés, Simon Viola munkatársunkkal.

Rendkívüli segítség az árvíz idején

Június 6-tól Alapítványunk is bekapcsolódik a hazánkban várható rendkívüli árhullám elleni küzdelembe. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által koordinációs szerepre felhatalmazott Magyar Vöröskereszt Katasztrófavédelmi Osztályának felkérésére a gátakon dolgozó önkéntesek, civilek és hivatásos személyek ellátásáról gondoskodunk az árhullám elvonulásáig. Naponta szükség esetén akár 600 fő ellátását tudjuk biztosítani elsősorban Budapesten és Pest megyében, várhatólag a margitszigeti, […]

Közlemény a rendőri igazoltatással kapcsolatosan

Az elmúlt hetekben több ízben jelent meg sajtóhír arról, hogy szervezetünk Blaha Lujza téri ételosztásán rendőrök igazoltatják, illetve „vegzálják” a sorban álló éhezőket. Ezúton szervezetünk állást kíván foglalni a felmerült kérdéssel kapcsolatban. Alapítványunk 1999 évi bejegyzése óta folytat élelmezést az egész ország területén. A fővárosban több mint egy évtizede végzünk nyilvános étkeztetést, melynek helyszíneként – […]

Klubrádió – Megbeszéljük… 2013. 05. 27.

Az alábbi linken olvasható cikk kisebb vihart kavart és sokakat érdekelt, vajon miért igazoltatja a rendőrség az ételért sorban álló embereket. http://hvg.hu/itthon/20130524_Fotok_ujra_megdobbento_tomeg_all_sorban_e Erről szól a beszélgetés és a szegénységről általában.